Legkeresettebb alkotók
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Gábor Jenő keresett alkotó
    Gábor Jenő
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Mednyánszky László keresett alkotó
    Mednyánszky László
  • Vaszary János keresett alkotó
    Vaszary János
  • Aba-Novák Vilmos keresett alkotó
    Aba-Novák Vilmos

Czóbel Béla Tanulmányok

  1. Czóbel Béla - Fekvő női akt
    1. 1925-től kezdődő, tízéves, második párizsi periódusa Czóbel művészetében a festői kiteljesedés időszaka. Formái szétfeszítik a hollandiai évek alatt alkalmazott élesen metszett geometrikus kontúrvonalait, a rajzos kifejezés helyett a színekkel való formálásmód veszi át a vezető szerepet. A kép szerkezetét és terét sugárzó színfoltok határozzák meg, amelyek az önálló fényforrás energiájával telítik a látványt. Korábbi elvont, a dolgokat síkegységekké stilizáló gyakorlatát felváltja a tárgy lélegző, materiális valóságának közvetítése. “Színre és csakis színre szomjazó festő ösztönei végképp nekiszabadultak – írja 1930 körül született képeiről Kállai Ernő – Bizonnyal mámoros festői szabadság és teljesülés az, amit Czóbel efajta képeinek láttára érezhetünk… Az összeomlott és szétolvadt építményes szerkezet helyén beérte a tántongó űrrel és ezt a szakadékot csordultig megtöltötte színnel." Hasonlóan tömör színfelületek anyagi bősége jellemzi Fekvő női akt című alkotását. A díványon elnyúló figura fényteli sárgája izgató vörösek gyűrűjéből lobban fel, az anatómiai és térbeli hitelesség alárendelődik a komplementer színek pasztózus, puhán összemosódó együttesén áttetsző érzéki látvány feletti csodálat hevületének. Dekoratív hajlama, expresszív formakezelése rokonítja ugyan látásmódját a német expresszionisták (Die Brücke) vagy méginkább a párizsi iskola és Matisse festészetével, de képei mentesek az előbbiek groteszk torzításaitól és az utóbbi súlytalan formajátékától, hiszen ábrázolásai mindenkor magukban rejtik a klasszikus szépségeszmény anyagi valóságból táplálkozó magvát. Ebben az időszakban szemléletmódja minden ironikus felhangtól mentesen oldódik bele a látható világ csodálatába. Masszív színfoltokból, sűrű színegységekből épített organikus képszerkezetei az anyagi világ tisztán festői eszközökkel életre hívott tükrözői.

      Témavilága mindvégig a közvetlen környezet látványából táplálkozik, mondhatni a klasszikus hagyományokra épít, ilymódon csendéletei, arcképei és tájképei mellett nagy szerepet kap művészetében az aktábrázolás is. A Fekvő női akt elhelyezése ugyancsak magában hordozza a klasszikus előképek, az itáliai reneszánsz, Goya vagy a francia impresszionisták vásznainak emlékét. A szépség és fiatalság öntudatából fakadó fesztelensége természetes szabadságérzetet és pózmentes közvetlenséget sugall. “Az Ifjuság festője messze túl van azon az alternatíván, amely a metafizikum és a testiség szépsége között való kínzó vergődésre kényszeríti a gyöngéket és meghasonlottakat. Az erótikus vonzódás mélyén, a szemek és a száj nedves sötétjében, a keblek gyönyörű völgyében Léthe hívogat akár a sír melynek kapui földi életünk végső titkaiba nyílnak a buja éjszakában… Nem hab, hanem rögszülte szépség, az erőnek és egészségnek primitív, ősi bája ömlik el rajta" – elemzi Kállai Ernő az 1934-ben megjelent Czóbel-monográfiájában reprodukált Fekvő női aktot és annak közeli párhuzamát a Múzsát (1930, Czóbel Múzeum, Szentendre).  Az akt hátterében feltűnő festmény nem csupán a műtermi helyszín megjelölése, de a lány szabad kitárulkozásának magyarázata is, hiszen a fiatal modell alakja a vásznon maga is festménnyé lényegül át.

      A kompozíció feltehetően azonos Czóbel 1929 elején a KUT (Képzőművészek Új Társasága) kiállításán és 1930-as, párizsi Galerie Bing-beli tárlatán bemutatott fekvő női aktképeinek egyikével. Műve szerepelt a festő halála előtt egy évvel, 1975-ben Genfben, majd 1988-ban Párizsban Oscar Ghez, svájci műgyűjtő Czóbel-kollekciójának bemutatóján.

      Kiállítva:
      A KépzőművészekUj Társasága, KUT kiállításának képes katalógusa. Budapest, Nemzeti Szalon, 1929 január. Kat. sz.: 23.: Fekvő nő.
      Galerie Bing, Párizs 1930. április 1-15 Museé de Petit Palais. Párizs 1988
      Exposition Czobel. Párizs, Galerie Bing. 1930. április 1-15. Kat. sz. 4.: Nu sur le Divan.
      Retrospective Bela Czobel. Oscar Ghez gyűjteménye. Genf, Musée de Petit Palais. 1975. október-november.
      Béla Czobel. Oscar Ghez gyűjteménye. Párizs, Musée de Petit Palais. 1988. (Reprodukálva)

      Proveniencia:
      Oscar Ghez gyűjteménye, Genf

      Irodalom:
      Kállai Ernő: Czóbel Béla. Ars Hungarica 7. Budapest, 1934. Repr.: 15. kép
      Kállai Ernő: Czóbel Béla művészete. Magyar Művészet, 1937. 265-272.
      Genthon István: Czóbel Béla. Budapest, 1961.
      Philipp Clarisse: Czóbel. Budapest, 1970.
      Frank János – Kratochwill Mimi: Czóbel. Budapest, 1983.

       

  2. Czóbel Béla - Enteriőr gitárral
    1. Amikor Kassák Lajos 1958-ban meglátogatja Czóbel Bélát, beszélgetésük apropója a hetvenöt éves művész Nemzeti Szalonban megrendezésre kerülő gyűjteményes kiállítása. “Semmi spekulatív, előre eltökéltség, irányzatosság nincs ezekben a művekben. – írja ekkor látott festményeiről Kassák – Élettől duzzadó valóságukat semmilyen “izmus" cégérével nem jelölhetnénk meg. Egy magányos ember érzelem- és eszmevilágából kelnek életre ezek a képi törvényeket mindenkor tiszteletben tartó vonalak, színek és formák… Egyike ő azok közül a nagyon kevés festőnk közül, aki szigorúan öntörvényei szerint dolgozik." Makacs öntörvényűsége, független autonómiája éppúgy kirekeszti őt is a hivatalos művészetpolitika kegyeiből mint az egykori avantgarde vezéregyéniségét, Kassák Lajost. A tárlatnak otthont adó Nemzeti Szalon, Erzsébet téri pompás szecessziós épületét két év múlva lebontják. Az új idők szele nem kedvez Czóbel európai látókörű, lényegét tekintve apolitikus művészetének. Az 1939-ben Párizsból hazatelepült művész a háború után idehaza jóideig mellőzött, miközben az európai művészeti központok neves galériáiban sorra nyílnak meg legújabb műveinek bemutatói. A hazai modernizmus egyik elindítójának művészetét nem befolyásolja a századelő óta folyamatosan áradó formanyelvi kísérletek áradata vagy az állami művészetpolitika elvárásai. Valódi européer, aki telente Párizsban időzik, de a nyarakat rendszeresen Szentendrén tölti, abban a városban, amely a megelőző évtizedekben a hazai új művészeti törekvéseknek is otthont adott.

      Czóbel nem lett hűtlen a menedéket nyújtó, a zavartalan munkát biztosító városhoz, hiszen végrendeletében Szentendrére hagyja műveinek jelentős kollekcióját. A megnyugvás csöndje, a hazatérés biztonsága tükröződik itt készült enteriőrképeinek sorozatán is. A csendéletek és szobabelsők témája mindvégig jelen van festészetében, de az a tág képkivágatú típus, amelyhez az itt kiállított Enteriőr is kapcsolódik, szentendrei éveiben lesz jellemző festészetében. Kassák 1958-ban már több hasonló elkészült művet láthatott a mester műtermében. “Mindannyi csak színeiben és formáiban áll előttünk, nincs külön meséjük az értelem számára, nem ríkatnak meg senkit és nem ingerelnek haragra. Vagyis a festőjük megfestette őket anélkül, hogy pszichologizált, vagy valamiképpen magyarázkodni akart volna. A festészet legtisztább kifejezési módján szól hozzánk… Czóbel csak a dolgoknak egymáshoz való viszonyát tárja fel előttünk, színben és formában." Ez a tárgyábrázolásra korlátozódó látásmód különösen közel állhatott Kassákhoz, aki nem sokkal korábban merült el a figurális ábrázolás rejtelmeiben, szikár, letisztult formarendű csendéletek sorát alkotva meg. Czóbel azonban sosem volt puritán festő, mint azt az anyagi világ gyönyörűségét és a látás örömét sugárzó műveinek sokasága bizonyítja. Az Enteriőr háttérének, asztalterítőjének és a zöld székre vetett drapéria izzó vöröseinek együtteséből kendők és virágok napsárga négyszöge villan elő. Mindez összességében az otthon hivogató, barátságos melegét sugározza. A szálkás körvonalakból kibontakozó tárgyak színfoltjainak vibráló melege megidézi gazdáikat, a szoba lakóit, élettel telíti a nature morte műfaját. Szemben a huszas évek konstruktív alakítású enteriőrképeivel (pl.: Kállai 1934. 9. kép) az életmű utolsó két évtizedében a formák merev rendje puha színszólamokká oldódik, anélkül azonban, hogy megszünne az egész egységét biztosító térbeli rend. Térképzése felrúgja a klasszikus vonalperspektivikus ábrázolás szabályait, nem ad fix pontot a néző számára, terét nem a tárgyak rövidülése, hanem egy központi mag körül mozgó színörvény határozza meg. A festő nem kívülállóként ábrázolja a teret, hanem résztvevőként, a látványt ily módon nyitja meg a néző előtt, akit befogad és körülölel a szoba színpompás világa.

      Az Enteriőr motívumai Czóbel más képeinek is állandó elemei. A háború előtti csendéletein többször tűnik fel a mandolin (pl.: Álarc és mandolin, 1928), egy 1959-ben készült csendéletén pedig ugyanaz a gitár jelenik meg, amely enteriőrképünkön is (Gitáros csendélet, 1959. Galerie Zak, Paris, 1961.) A hangszer beemelése képeibe Picasso és Braque korai kubista csendéleteire is visszavezethető, de sokkal inkább mutathat Czóbel színteli képeinek alapvető zeneiségére. Számos ismert, 1960 körül készült enteriőrje (Pl.: Szobabelső kályhával, Szentendrei szobabelső) közül képünk rokona a Kék terítős csendélet (1942 k.), amelynek nézőpontja és helyszíne az Enteriőrrel csaknem megegyező, valamint a Kiscelli Múzeum tulajdonában lévő, szintúgy az 1950-es évekre datálható szentendrei szobabelsője (Czóbel 1971. Kat. sz. 139.), amely mind képkivágatában mind stílusában képünk legközelebbi rokona.

      Irodalom:
      Kassák Lajos: Czóbel Béla. Czóbel Béla festőművész kiállítása. Nemzeti Szalon, Budapest, 1958. 3-17.
      Kállai Ernő: Czóbel Béla. Ars Hungarica 7. Budapest, 1934.
      Genthon István: Czóbel Béla. Budapest, 1961.
      Philipp Clarisse: Czóbel. Budapest, 1970.
      Czóbel Béla Kossuth-díjas festőművész kiállítása.  Műcsarnok, Budapest, 1971. április 3-25.
      Frank János – Kratochwill Mimi: Czóbel. Budapest, 1983.

  3. Czóbel Béla - Párizsi utca
    1. Czóbel a századforduló és "századfordító" Párizsában

      "Páris után már diákkoromban vágytam. Rippl-Rónai is hozzájárult ennek fokozásához. A Royal szállóban rendezett kiállítását majdnem naponta meglátogattam." (Czóbel, 1945, 14.) Rippl-Rónai József 1900–1901 fordulóján több mint kétszáz művéből rendezett gyűjteményes kiállítást a budapesti Royal Szállóban. Czóbel még gimnazistaként naponta, újra és újra megnézve e tárlatot döntött saját sorsáról a művészpályát választva. 1902 nyarán már a nagybányai művésztelepen dolgozott, majd rövid müncheni kitérő után a következő nyáron ide tért vissza, itt értesült a szórványosan, és benne egyre erősebb vágyakozást keltő aktuális párizsi művészeti eseményekről. A huszadik életévét éppen betöltő Czóbel Béla diákkori álma teljesült, amikor 1903 októberében végre a francia fővárosba utazhatott. Rövid ideig Jean Paul Laurens irányítása alatt dolgozott a Párizst járt magyar művészek által demokratikus légköre és a tanítási módszer liberalizmusa, valamint nem utolsó sorban olcsósága miatt kedvelt Julian Akadémián. Önéletrajza szerint Czóbel számára kevés haszonnal járt a főként aktrajzolásban kimerülő akadémiai oktatás, annál nagyobb hatással voltak rá az aktuális kiállítások, galéria-tárlatok és a személyes ismerettségek. Gauguin, Van Gogh, Cézanne és a későbbi Vadak műveit eredetiben tanulmányozhatta, 1904-ben pedig már rendszeres látogatója volt a Párizsban letelepedett amerikai műgyűjtő testvérpár Leo és Gertrude Stein által szervezett összejöveteleknek, ahol baráti kapcsolatba került többek között Picassóval és Matisse-szal is.

         Az első két párizsi idényben Czóbelre zúduló, szinte befogadhatatlan mennyiségű és feldolgozhatatlan benyomás túl erősnek bizonyult még a rendkívüli tehetségű és minden újdonságra fogékony Czóbel számára is, mint ezt az 1904 nyarán Nagybányán készült művei mutatják. Az áttörés 1905-ben következett be, amikor Nagybányát kihagyva programjából, az év legnagyobb részét Párizsban töltötte. Czóbelnek talán féltucat, biztosan 1905-re datált vagy tehető művét ismerjük, melyek rohamos fejlődést és folyamatos kísérletezést mutatva, a nagybányai plein-air naturalizmustól a posztimpresszionizmuson át a fauve-ok festészetének értő és tudatos felhasználásának ívén helyezkednek el. " – Igen, elfeledni mindent, mi rám erőszakolt, eldobni mindazt, mi másokból kiválogatott, semminek lenni, s újra megszületni, hogy az első hang az én gagyogásom legyen, mi ha mondattá válik, szóljon az bármiről, én rólam beszéljen!" – írta nem kevés szerénységgel 1906 februári önvallomásában, pedig "gagyogás" helyett, ekkor már remekművek sorát tudhatta maga mögött a Matisse körül kialakult és Vadak néven elhíresült művésztársaság tagjaként.

      Czóbel 1905-ben született művei

      Czóbel 1905-ben festett és ismert műveinek sorában az a Nemes Marcell műgyűjtő által a Kecskeméti Képtárnak ajándékozott, talán egy kastély parkjának részletét ábrázoló Tájkép az első, melyen még erőteljesen érvényesülni látszik a nagybányai festészet hatása. A nyári természet pazar színpompáját még az impresszionisták látásmódjával adja vissza itt Czóbel, de a szaggatott ecsetkezeléssel és a színek fokozott ütköztetésével megfestett kép már a posztimpesszionizmus jegyeit is magán viseli, az ennek magyarországi megfelelőjeként kibontakozó neós nagybányai festészet előfutáraként.

      E sorban következik az itt bemutatott és a legutóbbi időkig lappangott Párizsi utca, melyre az előzőnél nagyvonalúbb – valamelyest a japán fametszetek sajátos, az európaitól eltérő perspektívájára is emlékeztető – térképzés jellemző, festésmódjában pedig határozottan érvényesül Pissarro késői műveinek valamint Van Gogh festészetének hatása. Különleges darabja, eleddig hiányzó láncszeme ez Czóbel életművének, mely kapcsolatot teremt a fentebb bemutatott Tájkép és a szintén 1905-ben született, magántulajdonban lévő Kislány ágy előtt című festmények között. Ez utóbbinak hátterében a Párizsi utca lappangó vagy megsemmisült párdarabja látható. Czóbel mindkét festményének jobb szélén a francia festészetre jellemző, elegáns módon metsződik egy-egy utcasarkon álló épület, mely motívum hivatott arra, hogy a kép terébe vonja annak nézőjét. Lehetőséget nyújt arra, hogy a képet szemlélő egy röpke szempillantás alatt Párizsban találja magát.
       

      Irodalom:
      Czóbel Béla: Önvallomás, Modern Művészet, 1906. febr. 305.
      Czóbel Béla: Önéletrajz levélben, In.: Az új magyar művészet önarcképe, Budapest, Művészbolt, é.n. [1945], 14-16.
      Kratochwill Mimi: Czóbel Béla élete és művészete, Veszprém-Budapest, Magyar Képek, 2001.

       

  4. Czóbel Béla - Parkban

      Nemcsak kvalitása, de datálása jogán is különleges hely illeti meg az életműben az 1910-es Parkbant. Csak nagyon kevés Czóbel kép áll rendelkezésünkre az 1907 és 1914 közötti időszakból, amikor a mester jobbára Franciaországban tartózkodott. E művét viszont maga Czóbel datálta 1910-re. A Párizsban egyre sikeresebbé váló festő éppen ekkoriban vásárolt egy kis házat Montmorencyban. Ismerünk is egy kedves fényképet, amin a mestert láthatjuk családja (édesanyja, felesége és lánya) társaságában egy hangulatos erdei úton, Montmorencyban. Könnyen elképzelhető, hogy Parkban című festményünk is itt keletkezett. Czóbel 1903-ban utazott először Párizsba és 1906-ban már a Függetlenek Szalonjának kiállítói között szerepelt. Egy évvel később pedig az a megtiszteltetés érte, hogy a jó nevű Galerie Berthe Weil megrendezte első gyűjteményes kiállítását is. Ezután 1914-ig rendszeresen együtt állított ki olyan festőkkel, mint Bracque, Derain, Dufy és Vlaminck. A magyar művészettörténet korabeli stílusa alapján a Fauves-ok legjelentősebb hazai képviselőjét tiszteli benne. A Szalmakalapos férfivel fémjelzett fauves periódusának utórezgései még a Parkbanon is érzékelhetőek. Bár a hatástörténet tekintetében itt inkább egy másik vonalat kell hangsúlyoznunk: Gauguin dekoratív posztimpresszionizmusát. Nemcsak a Parkban szecessziós vonalvezetésű fái, de erőteljes türkizbe és méregzöldbe oltott lilás-rózsaszínes diszharmóniái is a nagy Pont-Aven-i mestert idézik. Ismerünk egy 1907-es kompozíciót is (Aktok), ami leginkább Gauguin Tahiti-képeinek hatása alatt keletkezhetett. E tekintetben még Csók István Fülep Lajosnak írt csipkelődő hangvételű leveléből is kiérezni az elismerést: "Legnagyobb bámulatomra Gauguin alig akadt utánzóra [A Függetlenek 1907-es Szalonján " H.S.]. Talán két kis rajz emlékeztetett rá. De mégis! Hisz itt van a Lipótváros leendő büszkesége, Lázár Béla favoritja, Zobel. Tavaly Rónait karikírozta, ez idén Gauguint. És mondhatom, e nemben tökéletesebbet nem láttam." (idézi: Kratochwill, 2001, 23.) A Parkban ráadásul három évvel e sorok után keletkezett " a Gauguin-hatás addigra már szervesen beépült Czóbel posztnagybányai természetképébe. A Parkban természetesen nemcsak a gauguini szintetizmus magyar hajtásaként érdemel figyelmet, hanem egyúttal az egyik első olyan, szerkezetes Czóbel képnek is tekinthető, ahonnan a későbbi életmű paradigmatikus alkotásai eredeztethetőek. A harmincas évek hatvani parkjainak földszagú realizmusától eltérően azonban egy még a fauves-okénál is fantasztikusabb, egzotikus színvilág ragyogja be a képet.

      Irodalom:
      Kállai Ernő: Czóbel Béla, Budapest, 1934
      Kállai Ernő: Czóbel Béla művészete, Magyar Művészet, 1937
      Genthon István: Czóbel, Budapest, 1961
      Pataky Dénes: Czóbel Béla, Művészet, 1962/10
      Dévényi Iván: Czóbel Béla, Látóhatár, 1966/7-8
      Philipp Clarisse: Czóbel, Budapest, 1970
      Frank János ? Kratochwill Mimi: Czóbel, Budapest, 1983
      Kratochwill Mimi: Czóbel Béla élete és művészete, Budapest, 2001

      Analógia:
      Czóbel Béla: Aktok (Ülő fiúk), 1907. Olaj, lemezpapír, 68 x 98 cm. JPM.repro: Kratochwill, 2001, 8. kép
      Czóbel Béla: Nyergesújfalui udvar, 1906 k. Olaj, vászon, 72 x 80 cm. JPM. repro: Kratochwill, 2001, 12. kép
      A művész édesanyjával, első feleségével, Isolde Daiggal és lányával, Lisával Montmorencyban, 1910 körül
      fotó: Kratochwill, 2001, 18. o.
      Paul Gauguin: A fehér ló, 1898. Olaj, vászon, 140,5 x 92 cm. Musée d?Orsay, Paris
      repro: Ingo F. Walther: Paul Gauguin, Taschen, Köln, 1988, 79. o.
       

  5. Czóbel Béla - Párizsi házak

    1. Ferenczy Múzeum, Szentendre Czóbel Béla: Párizsi háztetők, 1925

  6. Czóbel Béla - Kézimunkázó nő
    1. VÉDETT

      Analógiák Czóbel Béla: Szakácsnő: Fővárosi Képtár, Kiscelli Múzeum

  7. Czóbel Béla - Olvasó nő
    1. Kiállítva:
      Czóbel Béla Kossuth-díjas festőművész kiállítása, Műcsarnok, 1971. 62. tétel
      Reprodukálva:
      Czóbel Béla Kossuth-díjas festőművész kiállítása, Műcsarnok, 1971. 62. tétel
      Analógiák
      Czóbel Béla: Kislány, 1930-as évek, Czóbel Múzeum, Szentendre Czóbel Béla: Piroskendős lány, 1934, magántulajdon

  8. Czóbel Béla - Maszkok
    1. Analógiák Czóbel Béla: Álarc és mandolin, 1928, Művészeti Alap, Budapest

  9. Czóbel Béla - Csendélet napraforgókkal
    1. Kállai Ernő 1934-ben Czóbel Béláról írott könyvében a művész látásmódjának jellemzőiként színeinek érzéki bőségét, mélyről felparázsló energiáját, nedvdús festőiségét emeli ki. Mindezen jelzők hasonlóképpen alkalmasak Czóbel évtizedekkel későbbi festészetének körülírására is, jelezve a hosszú életpálya következetes folytonosságát. A hazai avantgarde meghatározó egyénisége nehezen talál közös hangot a háború utáni évek torz művészeti életével. Ideológiáktól és minden irodalmi utalástól mentes, a látás puszta gyönyörűségében feloldódó festészetének elemi természetelvűsége nem könnyen illeszthető be a hivatalos művészetpolitika irányvonalába. Önelvű fejlődése, függetlensége, európai látóköre a felnövekvő új generációk számára is példaadó. Körében csaknem egyedülálló módon Czóbel megtartja korábbi nyugat-európai kapcsolatait. Külföldön a fauve-festészet klasszikusaként üdvözlik, 1948-tól éves rendszerességgel állít ki Párizsban, újabb képeit bemutatja Londonban, Genfben, Chicagóban. Hazai rehabilitációja – szűkkörű 1954-es szentendrei tárlatát követően – 1958-ban történik meg, amikor kisebb kollekcióját kiküldik a Velencei Biennáléra, majd megnyílik gyűjteményes tárlata a Nemzeti Szalonban.

      A szaporodó elismerések azonban nem billentik ki megszokott szentendrei életviteléből. A nyolcadik évtizedében levő mester fiatalokat megszégyenítő energiával dolgozik: “Egy idő óta újra érzem a festés örömét, a munkának azt a lázát, amelyet csak fiatal koromban éreztem" – vallja egy alkalommal Pascal-Emmanuel Gallet-nak; “Olyan dolgokat látok, amiket azelőtt nem vettem észre és most meg szeretném valósítani… Minden kép újrakezdés" – nyilatkozza 1972-ben. Szimultán dolgozik nyolc-tíz képén, olykor hónapokon át alakít egy-egy kompozíciót. Az arckép mellett legkedvesebb témája ebben az időszakban a csendélet, amely a leginkább alkalmas az őt foglalkoztató festői problémák kifejtésére. Egy 1968-as beszélgetésben a következőképpen vall erről: “Engem mindig a természet ihlet meg… Nem azt festem meg amit láttam, hanem ahogyan láttam. A megfestett kép előtt már jelen van egy kép. Ezt a képet nézem én, mert nem emlékezetből festek, hanem  természet után." A látványalkotó részletek viszonyának kutatása, az alkotórészek kölcsönhatásának felfedezése, eleven ugyanakkor kiegyensúlyozott összhangjának megteremtése foglalkoztatja, miközben arra törekszik, hogy a valóság gondosan mérlegelt szelete semmit se veszítsen friss élményszerűségéből.

      A Napraforgós csendélet az ötvenes-hatvanas évek azon asztali csendéleteinek sorába illeszkedik, amelyek néhány hétköznapi tárgyat megidézve villantják fel mindennapi anyagi környezetünk lenyűgöző sokszínűségét és teljességét. Az asztallapra helyezett könyvek, virágcserép, váza és két szál napraforgó látszólag véletlenszerű együttese a képsíkon már feszes szerkezetbe ágyazott örvénylő színkörként jelenik meg. A színek áramlásának kiindulópontja a váza kékje, amelynek fémes csillogású alakzatából a virágok napsárga hullámvonalain át a könyvek háttérből felizzó vörös-sárga színpárosáig íveli tekintetünket Czóbel. Az anyag érzékien lüktető belsejéig hatoló mámoros festőisége semmit sem veszített az évtizedek folyamán lendületéből.

      Irodalom:
      Haits Géza: Czóbel Béla szentendrei műtermében. Művészet, 1964/8. 26-27.
      Csapó György: Czóbel Béla. (1972) In.: Cs. Gy.: Művészek, műhelyek. Harmincnégy beszélgetés képzőművészetről. Budapest, é. n. 59-63.
      Simon Gy. Ferenc: Történetek a művészettörténetből. Budapest, é. n. 73-84.
      Czóbel Béla Kossuth-díjas festőművész kiállítása. Műcsarnok, 1971. április 3–25.
      Czóbel. A bevezető szöveget írta: Frank János. Az életrajzot összaállította: Kratochwill Mimi. Budapest, 1983.
      Pascal-Emmanuel Gallet. Látogatások Czóbelnél. In.: Czóbel Béla emlékkönyv. Szentendre, 1983.

       

       
       

       

  10. Czóbel Béla - Enteriőr
    1. Egy hiányzó láncszem
      1914 őszén, azt követően, hogy kitört az I. világháború, Czóbel Béla menekülni kényszerült Párizsból. Biciklin hagyta el a francia fővárost, poggyászt is alig vitt magával. Képeit a műtermében hagyta, mivel azt remélte, hogy hamarosan folytathatja a munkát. Mikor évekkel később visszatérhetett, egykori műteremében semmit sem talált. Érdeklődésére végül azt a választ kapta a francia hatóságoktól, hogy műveit minden más ingóságával együtt a háború alatt elárverezték. Ezek a festmények azóta sem kerültek elő.
      Czóbel ugyan formálisan részt vett a Nyolcak csoportban, de 1908 után már alig jött haza Párizsból, és képet is csak elvéve küldött magyarországi tárlatokra. Így aztán, a párizsi műtermi anyag elkallódása egyben azt is jelenti, hogy Czóbel Béla 1908 és 1914 között készült alkotásaiból alig ismerünk valamit, jószerével még leírásokat sem.
      A legújabb kutatások szerint Czóbel csak 1906-tól - és nem 1905-től - állított ki a fauve-okkal közösen, de hamarosan túl tett mindannyiukon "vadságban". Csók az 1907-es párizsi Salon des Indépendants kapcsán azt írja, hogy: Czóbel "tavaly szelíd bárány volt még (...), az idén vérengző oroszlán." A műgyűjtő-írónő, Gertrud Stein is ekkor sokkal "hevesebbnek" látja Czóbelt Matisse-nál, és a magyar festő hamarosan kiérdemelte a "faragatlan fauve" jelzőt a neves kritikustól, Louis Vauxcelles-től. Ám, ha hihetünk a festőtárs, Michel Puy-nek, Czóbel 1907 végétől alkotói válságba került, amely bizonyára meghatározta későbbi stíluskísérleteit.
      A most felbukkant, 1910-re datált enteriőr egyike azon hiányzó láncszemeknek, amelyek Czóbel párizsi fauve-os korszakát összekötik az 1914 után készült hollandiai majd berlini képeivel. A szélsőséges expresszivitásnak illetve a síkszerű redukciónak ezúttal nem látjuk nyomát, és különösen érdekes, hogy térszerkezetében és a kompozíció beállításában milyen közel áll a kép Rippl-Rónai József ugyanebben az évben készült Párizsi enteriőrjéhez. Czóbel még a fauve-októl örökölt élénk, ám már közel sem keveretlen színeket használ, és a piros-zöld kontrasztot is tompítja. A felület - akárcsak korábbi, majd a hollandiai korszakot követő képein - a festőre jellemző módon zsúfolt. A felső harmad közepén lévő ablak, és az a mód, ahogy Czóbel a kilátást érzékelteti számos későbbi képének lesz még sajátja.

      Irodalom:
      KRATOCHWILL Mimi: Czóbel Béla élete és művészete. Budapest-Veszprém. 2001.
      BARKI Gergely: A vaddá válás evolúciója Czóbel Béla korai portréin. In. PASSUTH Krisztina - SZÜCS György: Magyar vadak Párizstól Nagybányáig. Budapest. 2006. 201-216.
      RZ

  11. Czóbel Béla - Dél-francia táj narancsfákkal
    1. "Czóbel festészetének olyan illata van, mint a meleg kenyérnek, amelyet lassan dagasztanak és sütnek kőrisfa és venyigék tüzén, világít, mint a jó kövér petróleumlámpák, amelyek rózsásra festik a serény varrónők arcát Vuillard képein." Jean Bouret 1948-ban írt szavai finoman világítják meg azokat az érzéseket és hangulatokat, melyek Czóbel festményei előtt elragadják a nézőt.A húszas évek folyamán festői stílusa, szín és ecsethasználata megszabadult minden korábbi gátlástól, a fauve periódust követő időleges hanyatlás után megtalálta egyéni formanyelvét. 1925-től Berlin után ismét Párizsba költözött, a régi-új környezet, s persze a pezsgő francia művészeti élet közelsége piktúrájában is felszabadulást hozott. Kállai Ernő, a 20. századi magyar művészettörténet egyik legnagyobb alakja, Czóbel első monográfusa egy 1937-es cikkében így írt erről a változásról, a francia kultúra termékenyítő erejéről: "Természetes, hogy kimagasló képességő festővel van dolgunk Czóbel esetében. Képzeletének alakító ereje sűrűbb, teljesebb, mint bármelyik modern festőnké. De így kiteljesedni csak szellemileg nagy térfogatú és szabad kultúrában lehet."
      A művészet fővárosa mellet azonban Czóbelnek szüksége volt a nyugodt, befelé forduló munkához illő intimebb helyszínekre is. Időről időre elhagyta Párizst, s a melegebb évszakokban csendesebb, festőibb vidékeken keresett ihlető helyeket. Számos alkalommal telepedett le egy-egy nyári hónap erejéig a Dél-francia tengerpart közelében, élvezve a mediterrán éghajlat és a tenger közelségének testet-lelket kényeztető tulajdonságait. A most bemutatott alkotás is minden bizonnyal egy ilyen utazás emlékét idézi fel, az előtér narancsfája és talán a háttér tengerkékje is erre a helyszínre utal.
      Czóbel érett korszakának darabjai, így a most bemutatott alkotás is a festői eszközök használatának teljes szabadságáról, az ecsetet mozgató kéz ösztönös artisztikumáról tanúskodnak. A felülről ábrázolt, síkban kiterülő látvány színes foltok és kalligrafikusan megoldott részletek harmonikus egységévé áll össze: a rajzoló ecset kósza hullámvonalai és lendületes "szálkái" hol az ábrázolt tárgyak körvonalait követik, hol teljesen elszakadnak a látványtól, s egy absztrakt formaritmus alapelemeiként vibrálnak a vászon felszínén.A már idézett Kállai Ernő 1937-ben, a Magyar Művészet című folyóiratban közölt tanulmányában érzékletes szavakkal jellemezte Czóbel harmincas években született műveinek megkapó ember- és természet-közeliségét, időtlen harmóniáját: "Meleg, tónusos hullám ömlött el a képeken, amelynek sötétkékes, zöldes, vöröses, violás, barnás és okkeres sodrában a forma teleszívódott levegővel, nedvességgel, a fojtott fények és a bujkáló homály sejtelmes fluidumával. A dolgok ’elhagyják magukat’, boldogan, álomittasan süppednek a puha mélységbe, melynek alján néha örvénylő kavarodás támad."

      PROVENIENCIA
      Egykor Pierre Lévy gyűjteményében.
      Pierre és Denise Lévy gyűjteményében olyan festők szerepeltek többek közöttmint Vlaminck, Derain, Matisse, Dufy, Modigliani, Rouault, Van Dongen, Delacroix, Daumier, Maillol, Picasso, Cézanne, Seurat.

      IRODALOM
      Kállai Ernő: Czóbel Béla. Budapest, 1934.
      Kállai Ernő: Czóbel Béla művészete. In.: Magyar Művészet, 1937. 265-272. l.
      Genthon István: Czóbel. Budapest, 1961.
      Philipp Clarisse: Czóbel. Budapest, 1970.
      Frank János-Kratochwill Mimi: Czóbel. Budapest, 1983.
      Kratochwill Mimi: Czóbel Béla (1883-1976) élete és művészete.Veszprém-Budapest, 2001.
      Pierre Lévy: Des artistes et un collectionneur, Flammarion, 1992
      MP

  12. Czóbel Béla - Dél-francia utca
    1. Czóbel Béla életműve különleges helyet foglal el a magyar festészet történetében. Ennek a különállásnak talán legfőbb oka a festő sajátos "kétlakisága" volt: úgy tudott magyar maradni, úgy tudta megőrizni hazai gyökereit, hogy közben szinte egész életében szoros szálak fűzték Párizs és Franciaország pezsgő, inspirálóan gazdag művészeti életéhez. 1925-ben, hollandiai és berlini évek után költözött ismét a francia fővárosba, melynek páratlan atmoszféráját a század első évtizedében, a fauvizmus megszületésekor már megtapasztalta. De mindeközben magyar kapcsolatait sem szakította meg, sőt a húszas évek végétől egyre gyakrabban látogatott haza: 1940-ig a nyarakat a hatvani kastélyban töltötte, festő barátjánál, a dúsgazdag műgyűjtőnél, Hatvany Ferencnél, majd Szentendrét választotta második otthonául.
      Kállai Ernő, Czóbel első monográfusa egy 1937-es cikkében éppen ebből az inspiráló kétlakiságból eredeztette az életmű legfontosabb értékeit: "Természetes, hogy kimagasló képességű festővel van dolgunk Czóbel esetében. Képzeletének alakító ereje sűrűbb, teljesebb, mint bármelyik modern festőnké. De így kiteljesedni csak szellemileg nagy térfogatú és szabad kultúrában lehet." Minden bizonnyal e szabadság eredménye az is, hogy Czóbel minden korszakában találunk kiemelkedő remekműveket, s számos kortársával ellentétben az idő előrehaladtával nem csökkent művészi alkotó ereje.

      A most bemutatott, Délfrancia utca című festmény egyike Czóbel legszebb tájképeinek. Az életmű harmincas évekbeli periódusának minden jellegzetes stílusjegyét magán viseli. Kállai Ernő 1937-ben, a Magyar Művészet című folyóiratban éppen ezeket a műveket elemezve írta a következő szavakat: "Meleg, tónusos hullám ömlött el a képeken, amelynek sötétkékes, zöldes, vöröses, violás, barnás és okkeres sodrában a forma teleszívódott levegővel, nedvességgel, a fojtott fények és a bujkáló homály sejtelmes fluidumával. A dolgok ’elhagyják magukat’, boldogan, álomittasan süppednek a puha mélységbe, melynek alján néha örvénylő kavarodás támad."

      A Délfrancia utca című kép nem csupán festőjének tehetségét, de egykori tulajdonosának kvalitásérzékét, műgyűjtői tapasztalatát is dicséri. Pető Lilla egyike volt a közelmúlt legnagyobb gyakorlattal rendelkező magyar műkereskedőinek. 1967-től csaknem két évtizeden keresztül dolgozott a BÁV festménybecsüseként, majd megnyitotta az ország egyik első magángalériáját, Piktúra Galéria néven. A sok ezer festményből, mely kezei között az évtizedek alatt "átment", kitűnő érzékkel és független szemmel választotta ki azokat a műveket, melyeket saját gyűjteményébe illesztett. Czóbel Béla Délfrancia utca című képe is ennek a biztos értékítéletnek, a választás képességének tökéletes bizonyítéka.

      KIÁLLÍTVA
      Czóbel Béla gyűjteményes kiállítása. Fränkel Szalon, 1936 június.

      REPRODUKÁLVA
      Tükör, 1936. július.

      IRODALOM
      Kállai Ernő: Czóbel Béla. Budapest, 1934.
      Kállai Ernő: Czóbel Béla művészete. In.: Magyar Művészet, 1937. 265-272. l.
      Genthon István: Czóbel. Budapest, 1961.
      Philipp Clarisse: Czóbel. Budapest, 1970.
      Frank János-Kratochwill Mimi: Czóbel. Budapest, 1983.
      Kratochwill Mimi: Czóbel Béla (1883-1976) élete és művészete. Veszprém-Budapest, 2001.
      MP

  13. Czóbel Béla - Szentendrei házak
    1. A Szentendrei házak festésének idején Czóbel Béla a szentendrei festészet doyenjeként már általános megbecsülésnek és köztiszteletnek örvendett a magyar művészeti életben. Méltatói továbbra is piktúrájának franciás irányultságát hangsúlyozták és az École de Paris trandíciójának letéteményesét tisztelték benn, egyúttal azonban a hamisítatlanul magyar földből fakadt "szentendrei iskola" egyik vezéregyéniségének is tekintették. Továbbra is gyakran állított ki Párizsban kedvenc galériásánál Zaknál, de 1958-ban már ő képviselte Magyarországot a Velencei Biennálén.
      A nyolcvanas éveit irigylésreméltó frissességgel taposó Czóbel élete vége felé is az egyik legnagyobb magyar koloristának számított, aki a harmincas évektől kezdve töretlen hévvel és hihetetlen munkabírással festette ragyogó vásznait.l
      Nagybányán Berlinen és Párizson keresztül vezetett az útja Szentendrére, ahol élete végéig békében és nyugalomban élt feleségével Modok Máriával.
      Öregkori művei intenziátuskkal és ragyogó színeikkel mindvégig megőriztek valami az École de Paris túlfűtött világából. Pataky Dénes írta a középkorú Czóbelről, hogy képeinek hangulata - legyen az akár portré, akár tájkép - mindig egy meleg és otthonos enterieur érzetét kelti a nézőben. Az idős Czóbel viszont úgy tűnik már egyre inkább csak aktokat festett. A Szentendrei házak buja, pasztell színvilága, rózsaszíneivel, vöröseivel és liláival - témája ellenére is - határozott erotikát áraszt magából.
      Kállai Ernő írta Czóbelről 1937-ben: "Czóbel Béla képeinek pompás festői burkolatát ie ez az emberi érzület hatja át. Lüktetése olyan mélyről fakad, hogy szívünk csak akkor ér hozzá, ha szemünk már eligazodik a színek buja sűrűjében.
      Czóbel ragyogó mestere az érzelmesen, hevesen járó ecsetnek, de alkotó ereje a legszédítőbb festői viharzás közben sem szóródik szét a felületen. Az ecsetjárás legbravúrosabb futamai, a színek legmohóbb csordulása mögött is nyugodt mélységek sötétlenek kiapadhatatlanul. Czóbel festőisége válogatott ínyencörömökkel csalogatja szemünket, egyre tovább, egyre beljebb és közben észre sem vesszük, hogy szívünket fonja be a mélység rejtelmes, vonzó erejével.
      Ami először ’csak’ új, érdekes festői izgalomnak, színekkel és formákkal játszó, optikai szeretkezésnek tetszett, az végül egész lelkünket kívánja."(Kállai, 1937. 266.)
      Ilyen "ínyenc-örömöket" rejt magában és efféle "optikai szeretkezésre" csábít a Szentendrei házak is. Czóbel korabeli termésből hasonló témájú és szerkezetű festménynek tekinthető az 1963-as Szentendrei templom, míg hasonlóan buja színvilágával az 1964-es Szentendre szolgálhat analógiaként. Ezeken a művein Czóbel továbbra is tartja magát a harmincas évek "szerkezetes naturalizmusához", de a fekete kontúrok már nem uralják a festmény szövetét. A korábbi határozott szerkezet fellazul, a kemény körvonalak könnyed ecsetvonásoknak adják át a helyüket. A buja színek felolvasztják a motívumok körvonalait, s a házakat már nem is fekete kontúrok, hanem lila és rózsaszín vonalak határolják.
      Az idős Czóbel festészetét bátran hasonlíthatjuk az öreg Renoir és még inkább Bonnard művészetéhez, s érdemes Dévényi Ivánnal együtt Sőtér Istvánt idéznünk e tekintetben:"Micsoda életöröm virágzott ki Czóbel utolsó esztendeinek képein!
      Soha oldottabbnak, feszabadultabbnak nem láttuk még, - soha a színek ily mámoros, ily önkívületi pompázásával nem találkoztunk még nála.
      Nagy mesterek öregkora szolgál néha ilyen megújulásokkal, a könnyedség és a gazdagság ilyen patakzó, ilyen önkéntelen költészetével." (Dévényi, 1966, 718.)

      Irodalom
      Kállai Ernő: Czóbel Béla. Budapest, 1934.
      Kállai Ernő: Czóbel Béla művészete. Magyar Művészet, 1937.
      Genthon István: Czóbel. Budapest, 1961.
      Pataky Dénes: Czóbel Béla. Látóhatár, 1966/7-8.
      Philipp Clarisse: Czóbel. Budapest, 1983.
      Frank János - Kratochwill Mimi: Czóbel. Budapest, 1983.
      HS

  14. Czóbel Béla - Csendélet gyümölcsöstállal, 1930 körül
    1. A XX. század folyamán a nagy nemzetközi magángyűjteményekbe igencsak kevés magyar művésznek sikerült alkotásaival tartósan bekerülnie. Czóbel Béla azonban egyike volt a külföldön is leginkább megbecsült festőinknek. Olyan gyűjtői voltak, mint a berlini Victor Wallerstein, a genfi Oscar Ghez - a Petit Palais alapítója -, a párizsi műtörténész Michel Kellermann, a chicagói galériás R. Stanley Johnson, vagy a francia textilgyáros Pierre Lévy. Lévy a harmincas évek végén festő barátai, André Derain és Maurice Marinot unszolására fogott műtárgygyűjtésbe, majd az évek során hatalmasra duzzadt kollekciójának egy részét Troyes-nak adományozta. Ebből az igen gazdag anyagból született meg 1982-ben a város Modern Művészeti Múzeuma, a "MAM". Lévy gyűjteményében Courbet, Cézanne, Picasso, Modigliani és más festőóriások mellett természetesen kiemelt helyet kaptak az egykori fauve festők: Derain, Vlaminck, Matisse, Van Dongen, Marinot, Dufy - és Czóbel Béla.
      Czóbel pályája jelentős mértékben kötődik Franciaoszághoz. Az I. világháború előtt részese volt a fauve-ok mozgalmának, majd több mint tíz évnyi kényszertávollétet követően újra tartósan Párizsban dolgozott. Festészete - amely nem volt mentes a német expresszionista hatásoktól sem - a húszas évek második felében jól illeszkedett az École de Paris sokarcú világához. Czóbel azonban ekkor sem választotta a könnyebb utat, a párizsi iskola rajzosabb, dekoratív ága - amely oly népszerű volt a polgárság körében - idegen maradt számára. Jobban vonzódott a Georges Rouault vagy a Chaim Soutine által is megélt, sűrűbb, expresszívebb festői világhoz.
      Czóbel ezért soha sem áll meg egyetlen jól megválasztott motívum csábító kiemelésénél. Csendéletén az asztal valósággal roskadozik a dúsan megrakott gyümölcsös tál súlyától, ám a festő még tovább építi a képet. Az edény mellé újabb gyümölcs, valamint színes könyv kerül, a háttérbe sűrűszövésű függönyt gyűr a tapétamintás falra, ablak és tükör többszörözi a látványt: mígnem a zsúfolt tárgyak, formák és színek szinte magukba nyelik a központi témát. A sötét kontúrokba fogott formák közt megszűnik a tér érzete, s akár egy katedrális üvegablakán, szinte a kép mögül szüremlik át és ragyog fel a mélytüzű fény.

      Proveniencia: egykor Pierre és Denise Lévy gyűjteménye

      Irodalom:
      KÁLLAI Ernő: Czóbel Béla. Budapest, 1934.
      GENTHON István: Czóbel. Budapest, 1961.
      Pierre LÉVY: Des artiste et un collectionneur. Paris, 1976.
      KRATOCHWILL Mimi: Czóbel Béla élete és művészete. Budapest-Veszprém. 2001.
      RZ

  15. Czóbel Béla - Táj, 1928 körül
    1. A minden bizonnyal Franciaországban festett tájkép - akárcsak a korábban bemutatott asztali gyümölcscsendélet - egykor Pierre és Denise Lévy fauve és École de Paris alkotásokban gazdag gyűjteményének részét képezték. Kállai Ernő Czóbel egyik első magyarországi méltatója és monográfusa igen találóan jegyzi meg, hogy "Czóbel voltaképp mindig enterőrt fest, még ha tájképes motívumok is kerülnek a vásznára." Valóban, szemben az impresszionisták vagy akár a fauve festők nagy távlatokat láttató, levegős kompozícióival Czóbel mintha falak közé szorítaná a teret a tájképein. Ezúttal is két oldalról lombok, alulról karószerűen meredező növényszárak, felülről kék hegyek és az ég keskeny csíkja határolják a látványt. De a kézépső nyílt mezőt, a lankákon megbúvó cseréptetős házakat, a boglyákkal pöttyözött sárga szántót, a napszítta, zöld pázsitot sem engedi kibontakozni a néző szeme előtt. A festő által választott beállításban középen egy fa állja útját, hogy a távolba tekinthessünk. A fa kitakarja és így tovább aprózza, osztja a képsíkot, és a szemünk elé halmozott elemek sokasága megzabolázza a tér természetes mélyülését. Első ránézésre nem is érezni a perspektívát: a színpamacsokban megfogalmazott formák úgy rétegződnek egymás fölé, mint valami szőttes. A festő minden egyes négyzetcentimétert alaposan megdolgozott. Került minden rajzos megoldást, foltokban komponált. Az egymásbadörzsölt festékrétegek alól, hol az egyik hol a másik szín bukkan elő. A látszólag esetlegesen, inkább csak egymáshoz építve felrakott, csak kölcsönhatásban létező valőrök azonban a szemlélő előtt fokozatosan összeállnak, kiteresednek és végül mégiscsak kiadják egy imbolygó, dimbes-dombos nyári vidék látványát. Ebben az újra és újra megmunkált, mélyen átélt alkotásban rejlik Czóbel egyedülálló festőiségének igazi titka. "Képein mintha a tér és idő tünő folyamatossága megülepedett volna. Sürüvérű nyugalom, csöndes örökkévalóság terjeng a meglátás sík medrében." - írja Kállai Ernő. Ám ez a nyugalom - tehetnénk hozzá - nem készen kapott ajándék. Czóbel képei mindig a küzdelmes munka utáni jóleső megpihenés érzetét keltik.

      Proveniencia:
      Pierre és Denise Lévy gyűjteménye

      Irodalom:
      KÁLLAI Ernő: Czóbel Béla. Budapest, 1934.
      GENTHON István: Czóbel. Budapest, 1961.
      PHILIPP Clarisse: Czóbel. Budapest. 1970
      KRATOCHWILL Mimi: Czóbel Béla élete és művészete. Budapest-Veszprém. 2001.
      RZ

  16. Czóbel Béla - Olvasó lány
    1. Czóbel Béla különleges helyet foglal el a magyar festészet 20. századi történetében. Általános volt ugyan, hogy az európai művészeti mozgalmak megindulása után előbb vagy utóbb felbukkantak a magyar követők is, de csak kevesekről mondható el, hogy jelen voltak egy új eszme vagy irányzat születésénél. Márpedig Czóbel, az "első magyar fauve" már 1905-ben Matisse, Derain, Vlaminck társaságában állított ki Párizsban, ismerte Picassót és barátja volt Modiglianinak.

      Fontos volt számára Nagybánya plein air hagyománya, de elutasította a puszta látványfestészetet, a természetelvűséghez való szívós ragaszkodást. Saját hangját kereste az École de Parisban, majd később Hollandiában és a berlini "die Brücke" csoportban is. A ’20-as évek második felétől felváltva élt Párizsban és Magyarországon. Ekkoriban kialakított egyéni festésmódját tompán fénylő színvilág, puha fekete kontúrok és mélyről sugárzó kolorit jellemezte. Képeinek nincsen történése, szavakkal elmondható tartalma, modelljei önmagukat adják. "Mindent, az emberi alakot, a tájat, a szobabelsőt és az aktot is egyaránt csendéletnek lát"- mondta róla Genthon István. Ezt érezzük ezen a 1930-as évek első felében készült festményen is.

      A szűk térbe beszorított nőalak időtlen ottléte, szemérmes intimitása a középkori Annuntiatio képek olvasó Máriáit idézi. A mély okkerek és a tompán fénylő sötétkékek fokozzák a szemkontaktus hiányából fakadó titokzatosság és zárkózottság érzetét. A festő nem törekszik az interieur bemutatására, az alak környezetét csupán a melegfényű zöld könyv, puha, pasztózus barnásvörösek és egy-egy felvillanó fehér vagy rózsaszín folt teremti meg. Ezt erősíti meg Fruchter Lajos véleménye is, aki szerint az "Olvasó nő" zöld könyvvel a kezében szokatlan ellágyulás Czóbel keménykötésű művészetében.

      Irodalom:
      Kállai Ernő: Czóbel Béla. Budapest, 1934.
      Fruchter Lajos: Művészek és műalkotások között. Kézirat. é.n. (1944)
      Genthon István : Czóbel. Budapest, 1961.
      Philipp Clarisse: Czóbel. Budapest, 1970.
      Frank János : Czóbel. (Életrajz, bibliográfia, képválogatás : Kratochwill Mimi) Budapest, 1983.
      PK

  17. Czóbel Béla - Hölgy piros ruhában
    1. A czóbeli életművet a 10-es évektől egészen haláláig meghatározzák a portréfestmények: vászonról visszatekintő, gyakorta névtelen gyerekek, fiatal nők hosszú sora, s mind szoros rokonai egymásnak. Ugyanis a mester maga is súlyosan jelen van ezekben az arcokban.

      A portrék akár megrendelésre készültek, mint ezt nagy valószínűséggel feltételezhetjük a Nő piros báli ruhában esetében, akár egy közeli barát vagy ismerős ült modellt Czóbelnek, az erőteljes, puha ragyogású czóbeli világ személyessége süt mindegyikből. Végletesen felodódott színfestészetről van szó, a sötét kontúrokba burkolt mélytűzű, olajos fényű színfoltok szabadon tobzódnak a vásznon. A vastagon, pasztózusan felvitt festékrétegek anyagszerűsége szinte tapinható. Mindemellett a festő sosem mond le a természeti forrásról és a lágyan kibomló térről. Vásznai mindig megőrzik erős, tárgyhozkötődő látványszerűségüket.

      A fiatal nő karosszékben ül, meztelen karjait ölébe ejti, felsőtestének csillogó testszíne bevilágítja a képet. Pánt nélküli, mélyen dekoltált szűk ruhája, súlyos nyakéke, feltornyozott frizurája estélyi eleganciát sugall. A pasztózusan kezelt, puha háttér, mint a Czóbel potréknál oly gyakran, itt is együtt él a figurával. A ruha élénkvöröse és a fekete-sárga-vörös csíkozású szőttes adják a kompozíció színbeli telítettségét.

      Czóbel modelljeinek arcát gyakran torzítja, csak néhány erőteljes vonással és folttal érzékelteti a karaktert. Itt az arcvonások, talán a megrendelő elvárásainak megfelelve, pontosan követik a látványt. Felismerhetően ül elöttünk ez a fiatal nő, elmerengő szemének sötétje, ragyogó homloka és a hajkorona tömege finom fényt kölcsönöznek lényének.

      Irodalom:
      Kállai Ernő: Czóbel Béla Budapest, 1934. Ars Hungarica könyvek 7.
      Genthon István: Czóbel Béla. Budapest, 1961
      Philipp, Clarisse: Czóbel Béla. Budapest, 1970.
      Frank János - Kratochwill Mimi: Czóbel. Budapest, 1983.
      AJ

  18. Czóbel Béla - Lovasfogat, 1920-as évek vége
    1. Czóbel nagybányai indulása és a halála évében, Szentendrén festett csendéletei között több mint hetvennégy év telt el. Alkotói tevékenysége időben olyan kiterjedt, hogy gyakran elfelejtjük, tulajdonképpen már idős emberként költözött végleg haza, Magyarországra. Pályájának alakulása szempontjából legfontosabb éveit külföldön, Párizsban, Hollandiában és Berliben töltötte. A húszas-harmincas években rendszeresen nyíltak kiállításai Berlinben (Galerie Cassirer, Goldschmidt és Wallerstein), Párizsban (Galerie Pierre, Galerie Bing, Galerie Paquereau, Galerie des Beaux Arts, Galerie Zak, stb.), New Yorkban (Brummer Gallery), később Genfben és Chicagoban is. S bár itthoni kötődései sem szakadtak meg (tagja a Nyolcaknak, Pesten is nyílnak tárlatai), Czóbel beépült a nemzetközi kapcsolathálóba, állandó galeristákra és külföldi vevőkörre talált.

      S persze e korszakában a festészetét alakító fő hatások, élmények is külföldön érték. Életműve olyan páratlanul egységes, formanyelve oly összekeverhetetlenül egyéni, hogy a források és hatások kérdését eddig érintőlegesen tárgyalta csak a kutatás. Pedig ez a tömör és önálló hang is érlelődött. A lassú, finom átmenetekkel történő váltások Európát behálózó ösvényeit követni izgalmas feladat volna.

      Kiterjedt kapcsolatait és művészi élményeinek térképét csak töredékes adatokból rajzolhatjuk meg. Bár az 1971-es Magyar Nemzeti Galéria-beli nagy gyűjteményes kiállításra számos külföldi gyűjtő is kölcsönzött képet, és Kállai 1933-ban megjelent munkájában is sok képet reprodukál a húszas évekből, Czóbel festészetének e termékeny éveiről alkotott képünk még sokat gazdagodhat. A magyar művészeti közélet számára mindig örömteli meglepetés, ha egy kép a műkereskedelmen keresztül hazatalál. Nagy jelenőségű volt tavaly Oscar Ghez genfi gyűjtő Czóbel anyagának Budapestre kerülése.

      Ilyen izgalmas újdonság most a Homokfutó barna lóval hazaérkezése. Ez a munka egylértelműen árulkodik a német expresszionizmus hatásáról, amely az alapvetően franciás beállítottságú Czóbelt Berlinben tölött évei során érte. Németországban a hajdani Brücke csoport tagjaival, Ludwig Kirchnerrel, Erich Heckellel, Karl Schmidt-Rotluff-fal került személyes kapcsolatba. Czóbel számára feltétlen vonzóak lehettek azok a következetes festői pályák, melyek során a német expresszionisták a francia avantgarde eredményeit, a fauvok színkezelését és a kubisztikus formabontást szabadon és nagy magabiztossággal építették egyéni formanyelvükbe. Figyelemreméltó, hogy míg Czóbelt az École de Paris képviselőjeként szokás számontartani, a Buchheim gyűjtemény 1998-ban megjelent katalógusa két, a berlini időszakban készült, eddig ismeretlen vásznát reprodukálva a Brücke és a Blauer Reiter művészeivel együtt az expresszionizmushoz sorolja.

      Az 1920-as évek végéről, tehát közvetlenül a berlini periódusát követő időszakból származó Homokfutó barna lóval is inkább köthető az expresszionistákhoz, bár ecsetjén a német expresszionizmus szenvedélyes, szaggatott nyelve lágyabb festőiségben oldódik fel. A vastagon felvitt olajfesték alakította gazdag textúra, és a természeti látványt szubjektíven átíró, emocionális színvilág, valamint a sötét kontúrozás (még nem a késői Czóbelek töredezett vonalhálója!) az expresszionizmust idézi.

      Czóbel a fő motívumot, a különleges, aranysárgára festett, piros üléshuzatos homokfutót merész torzítással a maga kézzelfogható tárgyiságában adja vissza. A ló alakját nagyvonalúan kezeli. A fűcsomókkal tarkított, napsütötte falusi utca Czóbelnél fantasztikus, intenzív színt kap: nagy ecsetvonásokkal hordja fel a tüzes narancsos-rózsaszínt.

      Czóbelt minden színbeli feloldódása ellenére egész pályáján érdekelte a tér. Késői munkáiban talán éppen az, hogy azokból a szép, meghatározhatatlan, szabadon lebegő színfoltokból hogyan alakul mégis szerkezet. Ezen a vásznon egy helyütt még az impresszionisták valőrfestési módszerével is él: a kocsi és a ló a képkivágatból kinyúló zöldes árnyékai adnak erős téri mélységet az előtérnek. Ebben a napos, nyitott térben a fogat és az enyhén elforduló ló is nagyon plasztikusan hat. A levegős előteret tömören zárják le a háttér horizontális színsávjai, a kőkerítés, a kert zöldje, a ház fala és a tető vöröse

      Hasonló téri problémákkal találkozunk Czóbel több 1920-as évekbeli kiemelkedő vásznán (Rue Mouffetrad 1925; Normandiai enteriőr 1926; a színeiben és festémódjában is rokon Cagnes-sur-Mer 1928-29). Jellegzetes a nézőpont megválasztása: az előtérben közeliben látható motívum körül nyílik ki rejtelmesen a tér, melyet a festő a háttérben paravánszerűen lezár. A nyitott eget szinte sosem látjuk - a tömör, ragyogóan színes földre nézünk.

      Irodalom:
      Expressionisten. Sammlung Buchheim. Buchheim Verlag, Feldafing, 1998
      Kállai Ernő: Czóbel Béla. Ars Hungarica könyvek 7. Budapest, 1934
      Genthon István: Czóbel Béla. Budapest, 1961
      Németh Lajos: Modern magyar művészet Budapest, 1968
      Passuth Krisztina: A Nyolcak festészete. Budapest, 1969
      Philipp, Clarisse: Czóbel Béla. Budapest, 1970
      AJ

  19. Czóbel Béla - Virágcsendélet
    1. Elfeledett világhírnév. Czóbel 1908-ban
      Az egyik legismertebb magyar festőművész, Czóbel Béla pályájának legizgalmasabb, fauve periódusa a két évvel ezelőtt rendezett Magyar Vadak című kiállítás kapcsán folyt kutatások ellenére is gyakorlatilag fehér folt maradt.
      Bár sikerült jó néhány addig ismeretlen, lappangó mű bemutatásával és számos újabb adat segítségével világosabban körvonalazni Czóbel fauve periódusát1, sőt az azóta eltelt két évben is kerültek elő ismeretlen, korai művei, mégis be kell ismernünk, hogy továbbra is sötétben tapogatózunk, hiszen a legjelentősebb, 1905-1914 közötti időszakban készült festményeinek zöme ma még lappang.
      Így a jéghegy csúcsának is csupán kis szeletét jelentő ismert műtárgyanyag mellett leginkább csak az írásos adatokra és a gyér fotóanyagra támaszkodhatunk. Az eltűnt művek óriási száma minden bizonnyal szerepet játszik abban, hogy Czóbelt, az egykor "faragatlan fauve"-ként emlegetett 2 festőtőt elfelejtette a fauvizmust tárgyaló nemzetközi szakirodalom. Ez annál is inkább lesújtó, mert az utóbbi időben feltárt adatok tanúsága szerint Czóbel ebben az időszakban a progresszív francia művészek élvonalához tartozott.
      1908-ban, abban az évben, amikor tárgyalt művünk született, egy amerikai író-újságíró, Gelett Burgess Párizsba látogatott a Salon des Indépendants és a Salon d’Automne kiállításain nagy feltűnést keltő új festőtársaság, a fauve-ok óriási skandalummal járó kiállításainak hírére. Burgess Matisse-szal, a csoport vezérével kívánt riportot készíteni, de a mester nyolc fiatal kollégájához irányította a zsurnalisztát, azokhoz a festőkhöz, akiket az új irányzatok (ekkor már a kubizmus is megjelent) legjelentősebb képviselőinek tartott. Matisse kurta lajstromán Braque-ot, Picassót és Deraint követve Czóbel neve is szerepelt.
      Ez az elismerés önmagában elég lenne ahhoz, hogy Czóbelt ma is a legjelentősebb fauve festők sorában említse a szakirodalom, de hasonlóan nyilatkozott a művész fauve periódusáról Gertrude Stein, aki Czóbel egyik - azóta elveszett - 1907-es aktját Matisse híres Kék aktjával mérte össze 3, vagy a német festő Friedrich Ahlers-Hestermann, aki Párizs bohém festővilágáról írott könyvében a fauve-ok legvadabbjaként aposztrofálta a magyar festőt4. Az utókor "amnéziája" előtt értetlenül állt Picasso, Braque és Dunoyer de Segonzac is, akik az ötvenes években Czóbelhez írt leveleikben újra felelevenítették a magyar festő fauvizmuson belüli kiemelkedő szerepét5. A csoport névadója, Louis Vauxcelles, egy évtizedekkel későbbi írásában igyekezett visszaemelni Czóbelt Matisse, Derain, Vlaminck, és társainak sorába6 és hasonló elismerésben részesítette Czóbelt Gaston Diehl is, aki külön fejezetet szentelt a magyar festőnek fauve monográfiájában7.
      Az azóta megjelent fauvizmust tárgyaló összefoglalások azonban újra figyelmen kívül hagyják Czóbel szerepét.
      Gelett Burgess cikke 1910-ben jelent meg az amerikai Architectural Records hasábjain, de az 1908-ben lejegyzett riportokat tartalmazta. A hosszú, izgalmas betekintést nyújtó Czóbel-interjú illusztrációiként egy a festőről készített fotó mellett két akkoriban festett művének reprodukcióját közölte. A Női portré reprodukcióján jól olvasható 1907-es dátum szerepel, de a Moulin de la Galett forgatagát megjelenítő, szokatlanul expresszív Czóbel-festmémy valószínűleg már 1908 tavaszán készült.
      Biztosan 1908-ra datált művet jelen csendélet felbukkanásáig nem ismert a Czóbel-kutatás, dacára annak, hogy pályafutásának egyik legjelentősebb évének éppen 1908 tekinthető.
      Ebben az évben rövid, néhány hónapos, Kernstok Károly nyergesújfalusi birtokán tett látogatását és a nyár folyamán Honfleurban töltött vakációzását leszámítva, zömmel Párizsban tartózkodott a fiatal művész. A fauve-ok első támogatója, Berthe Weill önálló kiállítást rendezett számára 1908 márciusában, ahol mintegy 30 (!!!) frissen készült olajfestménye és ugyanennyi grafikája volt látható. Czóbel visszaemlékezései szerint a kiállításhoz nem készült katalógus csak meghívó8, így az ott bemutatott művek azonosítása szinte lehetetlen, de tárgyalt művünk védőborításán szereplő felirat szerint feltételezhető, hogy a Csendélet bemutatásra került ezen a tárlaton9. A kiállításra a párizsi sajtó is reflektált. Czóbel szokatlannak tűnő, modern hangvételű festményei előtt zömmel értetlenül álltak, ugyanakkor vásárlások is történtek, itt cserélt gazdát például Czóbel legerősebb fauve főműve, a Szalmakalapos férfi (Adolphe Basler portréja ).


      Egy nélkülözhetetlen, hiányzó láncszem - Czóbel és a Nyolcak
      A következő év nyarán a festő közeli barátja, Bölöni György kiállítás-sorozatot rendezett erdélyi nagyvárosokban, zömmel Párizsban élő magyar művészek alkotásaiból. A M.I.É.N.K. vándorkiállításaként is ismert vállalkozáshoz készült katalógus a műcímeket és az árakat is tartalmazta, de ma egyetlen példánya sem hozzáférhető. A katalógus hiányában, a korabeli sajtóbeszámolók alapján mégis egyértelműen kijelenthető, hogy a Csendélet ezen a Kolozsvár, Nagyvárad, Arad állomásokat érintő turnén bemutatásra került. Meglepően pozitív fogadtatásban részesültek a modern magyar festők, köztük a vad Czóbel Béla is, akin valószínűleg festményeinek témából fakadó visszafogottsága miatt csak elvétve köszörülte nyelvét a konzervatív sajtó, a haladóbb szellemiségű lapok pedig egyöntetűen, leplezetlen szimpátiával fogadták:
      "A portré Czóbel Bélát ábrázolja, kinek épp a szomszédban függ két cserép virága. Csodálatos magyar festő ez. Nálunk nem is ismerik nevét, Párizsban pedig festők, kritikusok vitatkoznak művészetéről.
      Ha Kernstok a koronázatlan fejedelme, ő a láthatatlan feje ennek a fiatal magyar művészgárdának."-
      jelent meg a kolozsvári sajtóban10 és a helybéli támogató, Lukács Hugó szintén elismeréssel nyilatkozott: "De Czóbel képei oly egységesek, szépek és öntudatosak, aminők csak a legigazibb tehetségektől telhetik11."
      Valószínű, hogy Czóbel csupán két művével vett részt a kiállítás-sorozaton, melyeknek egyike a most aukcióra kerülő képünk:
      "Ő is szerepel a kiállításon két csendélettel, ragyogó, vibráló, izzó színű két cserép virággal." - jegyezte le az Arad és Vidéke tudósítója12, de maga Bölöni is csupán erről a két csendéletről tett említést ugyanebben a lapban:
      "Például mindjárt Czóbel Béla, kinek két cserép virága függ a kiállításon, súlyosabb és szélesebb horizontú festőfeladatok megoldásával foglalatoskodik.
      Nem cserepet, virágot, szirmokat, leveleket iparkodik nekünk pingálni, hanem megmutatja, milyen zuhogó bonyodalommá kavarodik össze e tárgyak színe a környezettel, a háttérrel, a levegőbe visszaverődő reflexekkel, az árnyékokkal. Miképpen válik így egy egyszerű, színes cserép virágból a legmagasabb fokú, idegeket megmozgató, festői szenzáció13."

      Források arra utalnak, hogy Czóbel művek eladásra kerültek a turné során14,
      de a két csendélet néhány hónappal később újra felbukkant eladásra kínálva, egy korszakos jelentőségű tárlaton. A később Nyolcak néven csoportba tömörült festők első kiállítása 1909. december végén nyílt Új Képek címen a budapesti Könyves Kálmán Szalonban. A katalógus tanúsága szerint itt már egy "nem eladó" tájkép is szerepelt Czóbeltől a két, egyaránt 500 Koronát kóstáló csendélet mellett: "Czóbel Béla tájképe és csöndéletei a természetben elmélyedésnek és elrejtőzött színeknek és a színek különféle változatainak erős szavú magyarázói." - írta Várnai Dániel a Népszavában15, de a kritikák többsége itt is csupán a két csendéletről tett említést: "Czóbel Béla különösen két csendéletével vonta magára a figyelmet. Dekoratív hatásában a kis méretekben is monumentális."-vetette papírra elismerően a csoportot támogató Relle Pál16.
      Több kritika egyértelműen a most aukcióra kerülő Csendéletre vonatkoztatható: "Czóbelnek két csendélete - sötétkék háttérbe olvad be egyiken egy zöld levelű rózsaszín virág -, káprázatos, látományszerű megjelentetés.17"
      A Nyolcak festészetét feldolgozó szakirodalom eddig a pillanatig nem tudott egyetlen olyan Czóbel művet sem felmutatni, amelyről bizton lehetett volna állítani, hogy szerepelt a Nyolcak valamely tárlatán. A Csendélet előkerülése már e miatt is rendkívül fontos művészettörténeti adalék. Czóbelt bár a Nyolcak csoport egyik legfontosabb tagjaként tartjuk számon, tudni kell, hogy a társaság összesen három kiállítása közül csupán ezen az elsőn szerepelt, azaz valójában az imént felsorolt három kiállított műve révén vált a Nyolcak örökös tagjává. Személyesen ezen a kiállításon sem jelent meg, ahogy a társaság más megmozdulásain sem vett részt. Tájképét valószínűleg kölcsönkérték, a csendéleteket pedig feltehetően Bölöni hozta magával az erdélyi turnét követően.
      Czóbel a Nyolcak többi hivatalos kiállításán már képeivel sem szerepelt, és elmesélései szerint nem látta soha a társaság egybegyűjtött képeit, nevét azonban továbbra is feltüntették a Nyolcak kiállításainak katalógus-borítóin.
      A Könyves Kálmán Szalonban bemutatott művekből és más modern magyar festők alkotásaiból válogatva alig egy hónappal a Nyolcak első, Új Képek című kiállítását követően Berlinben megnyílt a magyar művészet első igazán reprezentatív, nagyszabású tárlata Ausstellung Ungarische Maler címen, Paul Cassirer szervezésében. Czóbelt itt szintén tárgyalt művünk és annak párdarabja képviselte. A kiállítási katalógus adatait megerősíti a Csendélet hátsó védőborításán szereplő felirat.

      Egy modern "ikon", Czóbel stílusa 1908 körül
      "Czóbel Béla, ki már éveken keresztül hordja magával - mindig a legújabb franciákat is beleértve - okos eklektikáját s fiktív piktori végkonzekvenciák akadémiáját, s kitől már ez értelemben jó műveket is láttunk - nincs e kiállításon jelentőségéhez mérten képviselve." Ez az Erdei Viktortól származó idézet, mely még a Könyves Kálmán Szalonban rendezett kiállítás alkalmával jelent meg, rávilágít arra, hogy Czóbel valóban jelentőségéhez mérten nagyon hangsúlytalanul szerepelt a magyar modernizmus első, többé-kevésbé koherens csoportosulásának megnyilvánulásain. Ugyanakkor látni kell, hogy a most előkerült csendélet nem csupán a Czóbel Ouvre, de a Nyolcak mozgalmának is egyik legizgalmasabb, legfontosabb műve. A Nyolcak kapcsán gyakran sommás megjegyzések hallhatók, mely szerint a társaság alkotásai Cézanne művészetéből vezethetők le és jóval kevesebb hangsúly esik annak tárgyalására, hogy főleg az első két kiállításon igen sok fauvizmusban gyökerező alkotás szerepelt.
      A Csendélet, úgyis mint az egyetlen ismert 1908-as Czóbel-mű egy izgalmas stiláris átmenet rögzülése. Czóbel 1906 végén, 1907-elején vált par excellance fauve festővé, és a festmény előkerülésének pillanatában úgy tűnt, hogy ettől a stílusától 1908-ra messze távolodott, lecsendesedett, visszafogottabbá vált.
      A látszat azonban csalt. A százéves, besárgult, elszennyeződött, megöregedett lakkréteg eltávolítása után előkerült az "eredeti mű". Kemény Gyula restaurátor precíz, alapos munkáját elejétől végéig szemüggyel kísérhettem és a mű megtisztításával járó, szavakkal leírhatatlan élmény valószínűleg csak nagyon kivételes alkalmakkor élhető újra át. Ugyanakkor az ismert műtárgyanyag állapotának ismeretében nyilvánvaló, hogy jó néhány más esetben hasonló, még a tapasztalt restaurátort is megdöbbentő eredmény várható. Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a festmény valódi megítélése, stílusának autentikus elemzése csak ezután az eljárás után vált lehetővé. A megtisztított, eredeti színeiben pompázó Csendélet immáron annak bizonyítéka, hogy Czóbel 1908 táján is vérbeli fauve festő maradt, a kompozíció egyes elemei ugyanakkor azt sejtetik, hogy nem hagyták érintetlen az akkoriban jelentkező új irányzat, a kubizmus hatásai sem.
      A megtisztítás előtt homogén, zöld tónusú, borongós hangulatú festmény "barnaszószos zöld-hályogát" eltávolítva jegesen hideg kék-lila színakkordok csillantak fel, melyekből kicsattan a zöldbe ágyazott mályvák és mínium-narancsok vibrálóan világító foltrendszere. Nem véletlen, hogy egy az "Új Képek" kiállításáról tudósító újságíró így jellemezte szóban forgó festményünket: "Czóbel Béla csendélete, a színek bűvészi stilizálásával, azt a benyomást kelti, mintha egy hátulról megvilágított üvegfestményt néznénk."19 Czóbel a jelentéktelen motívumra szorítkozó kompozíciót a formák foltszerű absztrahálása és a legprimitívebb nézőpont alkalmazása révén monumentálissá emeli.
      Egyben láttat és műve a természet mindenhatóságának, duzzadó energiáinak ikonjává válik. Ez a tömör, teljes világképet magába sűrítő megfogalmazás olyan alkotásokat idéz, mint Caravaggio híres kosaras csendélete, vagy Van Gogh napraforgói. A mű kvalitásának jelentősége mellett fontos hangsúlyozni művészettörténeti jelentőségét is, hiszen a Nyolcak festészetének tárgyalásában ezek után nélkülözhetetlen lesz Czóbel 1908-as Csendélete, ugyanakkor a Nyolcak három egykori kiállításának rekonstrukciós megoldásához is egy jelentős lépéssel közelebb kerültünk. A 2010 őszére tervezett centenáriumi Nyolcak kiállítás alkalmából, reményeink szerint a most gazdát cserélő Csendélet is bemutatásra kerülhet.

      Proveniencia: egykor Haas Roland tulajdonában

      KIÁLLÍTVA
      Czóbel Béla egyéni kiállítása. Párizs, Berthe Weill Salon,1908. március 6-tól
      "Új magyar festők" kiállítása , Kolozsvár,
      Nagyvárad, Arad, 1909. május-július.
      "Új Képek" kiállítása , Budapest,
      Könyves Kálmán Szalon, 1909. december 30.-1910. január
      Ausstellung Ungarische Maler, Berlin, Ausstellungsgebäude 1910. február 5. - március 3.
      BG

  20. Czóbel Béla - Könyöklő férfi
    1. Magyar Nemzeti Galéria bírálati száma: 1087/1978
      Reprodukálva:
      Európai Utas 2002/2.szám

  21. Czóbel Béla - Munkás
    1. Proveniencia:
      Dr. Réth Béla tulajdonában (1912–1913)
      Kováts Albert tulajdonában (1971)
      német magángyűjtemény

      Kiállítva:
      Nagybányai jubiláris képkiállítás. Műcsarnok, Budapest, 1912. katalógus: 275.
      Zsűrimentes kiállítás a Művészházban. Művészház, Budapest, 1913. katalógus: 24.
      Czóbel Béla Kossuth-díjas festőművész kiállítása. Műcsarnok, Budapest, 1971. április 3. – április 25. (katalóguson kívül, 185. tételszámon)

      Reprodukálva:
      Clarisse Philipp: Les oeuvres du jeune Béla Czóbel. In.: Bulletin de la Galerie Nationale Hongroise. 1963. IV. 32. oldal.

      Aukcionálva:
      Műgyűjtők Galériája és Aukciósház 16. árverés, 113. tétel

  22. Czóbel Béla - Csendélet
    1. PROVENIENCIA
      Roland Haas [Haas Roland?] vásárlása 1930 körül, Budapest

      KIÁLLÍTVA
      (feltehetően kiállítva:) Czóbel Béla egyéni kiállítása. Berthe Weill Salon, Párizs, 1908. március 6-tól
       "Új magyar festők" kiállítása ["A M.I.É.N.K. erdélyi vándorkiállítása"], Kolozsvár, Nagyvárad, Arad, 1909. május-július
       "Új Képek" kiállítása [A később Nyolcak nevet felvett művészcsoport első kiállítása], Könyves Kálmán Szalon, Budapest, 1909. december 30. – 1910. január  [katalógus: 21, vagy 32.]
      Ausstellung Ungarische Maler, Ausstellungsgebäude [Ausstellungshaus am Kurfürstendamm], Berlin, 1910. február 5. – március 3. [katalógus: 10, vagy 11.]

  23. Czóbel Béla - Fiúarckép
    1. Proveniencia:
      korábban a Dévényi gyűjteményben
       
      Kiállítva:
      Az esztergomi Dévényi gyűjtemény. Balassa Bálint Múzeum, 1983. katalógus: 68.

      Kiállítva és reprodukálva:
      A Dévényi gyűjtemény. Mű-Terem Galéria, Budapest, 2006. szeptember 13. – október 7. katalógus: 45.

  24. Czóbel Béla - Vöröshajú nő félaktja (Hátakt), 1920-as évek vége
    1. Proveniencia:
      korábban a Dévényi gyűjteményben

      Kiállítva:
      Az esztergomi Dévényi gyűjtemény. Balassa Bálint Múzeum, Esztergom, 1983. katalógus: 70.

      Kiállítva és reprodukálva:
      A Dévényi gyűjtemény. Mű-Terem Galéria, Budapest, 2006. szeptember 13. – október 7. katalógus: 47.

  25. Czóbel Béla - Fiatal férfi portréja, rózsaszín ingben, kék ruhában
    1. Proveniencia:
      korábban a Dévényi gyűjteményben

      Kiállítva:
      Az esztergomi Dévényi gyűjtemény. Balassa Bálint Múzeum, 1983. katalógus: 91

      Kiállítva és reprodukálva:
      A Dévényi gyűjtemény. Mű-Terem Galéria, Budapest, 2006. szeptember 13. – október 7. katalógus: 62.

  26. Czóbel Béla - Tenger Cagnes-nál
    1. Feltehetőleg kiállítva:
      Czóbel Béla képeinek és Mokry Mészáros Dezső szobrainak gyűjteményes kiállítása. Tamás Galéria, Budapest, 1931. január 24. – február 3. katalógus: 3. (Cagnesi látkép címen)

      Kiállítva és reprodukálva:
      Czóbel Béla festőművész gyűjteményes kiállítása. Fränkel Szalon, Budapest, 1936. június 7. – 29. katalógus: 6.
      Czóbel Béla kiállítás. Szentendrei Műhely Galéria, Szentendre, 1991. katalógus: szám nélkül (Táj Párizs mellett, 1938 címen)

       

  27. Czóbel Béla - Mimózacsokor, 1940-es évek
    1. Kiállítva és reprodukálva:
      Czóbel Béla. Erdész &Makláry Fine Arts Gallery, Budapest, 2007. március 17. – április 21. katalógus: szám nélkül

      Aukcionálva:
      - BÁV 27. árverés, 44. tétel

       

  28. Czóbel Béla - Rózsaszín ruhás kislány
    1. KIÁLLÍTVA:
      Salon des Indépendants, 22éme Exposition.  Párizs, 1906. március 20. – április 30. (1208. Enfant en robe rose címen)
      Nagybányai festők kiállítása,  Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, 1962. [A kiállítás csak 1963. január 5-én nyílt meg]

       

      SIKER A SALON DES INDÉPENDANTS-ON
      Összesen 8 művét állította ki Czóbel az 1906-os Salon des Indépendants tárlatán, melyeknek ma legalább fele beazonosítható. E 8 kiállított kép között szerepelt nagy valószínűséggel tárgyalt festményünk is Enfant en robe rose címen. Czóbel ezen a több ezer festményt felvonultató kiállításon modern hangvételű képei révén nem csupán a magyar, de a nemzetközi sajtó figyelmének középpontjába is került:

      Czóbelnek nem ez volt az első, és nem is az utolsó nemzetközi figyelmet felkeltő kiállítási szereplése ekkoriban. Néhány hónappal korábban, a hasonló szellemiségű Salon d’Automne-on állított ki Párizsban, ahol még a falakról megvásárolta összes kiállított művét Thomas Mann sógora. Kéthárom évvel később már a modernizmus nemzetközileg is legjelentősebb képviselőinek krémjéhez tartozott, neve közismert volt, Gelett Burgess, amerikai író például egyik, 1909-ben megjelent novellájában (Lady Mechante) éppoly természetességgel emlegeti őt az ismert modern párizsi festők között, mint Picassót, Deraint, vagy Braque-ot.

      PREKURZOR NAGYBÁNYÁN NYERGESEN ÉS BUDAPESTEN
      Bölöni párizsi atelier-szobája Czóbel képeivel szikrát lobbantott, de az igazi robbanás már Nagybányán történt 1906 nyarán, amikor Czóbel magával vitte Párizsban és Belgiumban festett műveit  köztük talán tárgyalt képünket is , hogy megismertesse a festőiskola fiataljaival a legfrissebb “párizsi divatot". Ferenczy Károly és Réti István, a kolónia doyen-jei elképedve és fintorogva fogadták Czóbel modern pálfordulását, de a fiatalok között valóságos forradalmat robbantottak ki ezek a harsány koloritú, plakátszerű, kontúros, posztimpresszionista művek, melyek nyílt szembenállást testesítettek meg az iskola addigra avíttá vált plein-air szemléletével szemben. Czóbel ezzel, szinte tudtán kívül elindított egy új mozgalmat, melyet az öregek gúnyosan “neo"-nak neveztek el. Czóbel azonban nem sokáig tetszelgett a nagybányai neósok vezérszerepében. A következő években már nem járt vissza nyaranta Nagybányára, valósággal ignorálta a festőiskola elavult, akadémikussá vált tevéknységét, helyette Kernstok Károly nyergesújfalui birtokán dolgozott, hogy egy újabb forradalom előkészítője legyen. Ekkor és ott kezdett kibontakozni egy új, modern művészcsoportosulás létrehozásának gondolata, melynek eredményeképen 1909 decemberében létrejött az “Új Képek"-művészcsoport, akik 1911 tavaszán felvették a Nyolcak nevet. Czóbel csupán 3 kiállított képével és nevével járult hozzá az új csoportosulás, a Nyolcak elképesztő sikeréhez, de szerepe a modern magyar piktúra történetében ennél sokkal jelentősebb volt. Prekurzor szerepét az olyan események világítják meg, mint most a Rózsaszín ruhás kislány régóta várt felbukkanása, vagy alig több mint egy éve, ugyanitt a Csendélet című fauve-os mesterművének váratlan előkerülése. Czóbel egykori jelentőségének rekonstruálását ezek az újonnan felbukkant művek teszik lehetővé, ugyanakkor nagy izgalommal várjuk, hogy még nagy számban rejtőzködő korai műveinek remélt előkerülése még teljesebbé tegye ezt a képet.
      BG

  29. Czóbel Béla - Intérieur szoborral
    1. Proveniencia:
      - korábban Köves Oszkár gyűjteményében (1971)

      Kiállítva és reprodukálva:
      - Czóbel Béla Kossuth-díjas festőművész kiállítása. Műcsarnok, Budapest, 1971. április 3–25. katalógus: 55.

  30. Czóbel Béla - Fiatal férfi portréja
    1. Fordulópont
      Czóbel művészetének talán legnagyobb fordulatára 1905-ben került sor. A nagybányai plein-air naturalizmuson iskolázódott fiatal festő ekkor lépett önálló útra, fokozatosan hántva le festészetéről a már felesleges teherré vált elemeket. Nagybányán Iványi Grünwald Béla tanítványa volt, de Ferenczy Károly művészete nagyobb hatással volt rá, éppúgy mint pályatársainak többségére. Az egyre huzamosabb párizsi tartózkodás azonban meghozta a várva várt eredményt, melyről 1906 februárjában megjelent önvallomásában számolt be: "– Igen, elfeledni mindent, mi rám erőszakolt, eldobni mindazt, mi másokból kiválogatott, semminek lenni, s újra megszületni, hogy az első hang az én gagyogásom legyen, mi ha mondattá válik, szóljon az bármiről, én rólam beszéljen!" Művészettörténeti szempontból rendkívüli jelentőséggel bír az utolsó előtti pillanat tettenérése, a nagy stílusváltást közvetlenül megelőző időszak művészi termésének ismerete. Egyéb szempontok mellett ezért is fontos az itt bemutatott, egy évszázada lappangó, fiatal férfit ábrázoló portré, mely Czóbel életművének eleddig nem ismert láncszeme.

      Az utolsó előtti pillanat
      "A főváros költségén tanuló fiatal Czóbel Béla arcképe sokat ígérő, érdekes, kezdő munka, egyelőre erősen Rembrandtra emlékeztető modorban megfestve. Ám az egész képen ott ül valami öntudatos, fiatal merészség, mely érdemessé teszi a képet a vele való foglalkozásra." – írta Rottenbiller Ödön a budapesti Műcsarnok 1904–1905. évi téli kiállításán bemutatott Czóbel-önarcképről. Az előző nyarat Czóbel még Nagybányán töltötte. Ferenczy Károly közvetlen hatása mutatkozik ekkor született, Lehel Ferenc Nagybányán (Mgt.); Lány virágos ablak előtt (Czóbel Múzeum) és Ülő paraszt (MNG) című művein. Czóbel 1904 ősze és 1906 nyara között megszakítás nélkül külföldön, Párizsban és Bruges-ben dolgozott. Az önálló stílus keresésének beszédes bizonyítékai 1905-ben alkotott művei, melyek közös jellemzője a posztimpresszionizmus már elért eredményeinek szisztematikus feltérképezése. A Párizsi utca (Mgt.) és a Kislány ágy előtt (Mgt.) Van Gogh és Paul Gauguin művészi akarásának megértését tükrözi. Az itt bemutatott Fiatal férfi portréja feltehetően még ezek előtt, 1905 legelején készült.

      Fiatal férfi inkognitóban
      Az arisztokratikus megjelenésű de könnyed tartásban ábrázolt férfi portréja, az úgynevezett barátságképek sorába tartozik. Tudomásom szerint Czóbel sosem vállalt megrendelést reprezentatív képmás megfestésére, művészbarátait viszont szívesen és számos alkalommal megörökítette. Bizonyításra szoruló teóriám szerint, a portré valószínűleg az ekkor húsz esztendős Ferenczy Valért vagy az öt évvel idősebb báró Hatvany Ferencet ábrázolhatja, kik ugyanebben az időben szintén Párizsban dolgoztak és baráti kapcsolatban álltak Czóbellel. A festmény hátoldalán Czóbel francia vizitkártyáján az "Állami művészeti ösztöndíj pályázat"- kézírásos szöveg található, mely magyarázattal szolgál a portré visszafogott színvilágára. A klasszikus portréfestés hagyományainak tiszteletben tartása elsőrendű feltétel volt ekkor, bármely állami ösztöndíj elnyerésénél. Mintha Czóbel ezzel a fölényes mesterségbeli tudással megfestett, szemléletében lélekábrázoló naturalista, festésmódjában azonban impresszionista képmással tisztelgett volna korábbi mestere, Ferenczy Károly előtt.
       

  31. Czóbel Béla - Kagylós csendélet
    1. Proveniencia:
      egykor Szilágyi Sándor gyűjteményében

      Kiállítva:
      Czóbel Béla festőművész gyűjteményes kiállítása. Fränkel Szalon, Budapest, 1936. június 7–29. katalógus: 4.

      Kiállítva és reprodukálva:
      Czóbel Béla Kossuth-díjas festőművész kiállítása. Műcsarnok, Budapest, 1971. április 3–25. katalógus: 93.

  32. Czóbel Béla - Fauve csendélet
    1. “Czobel 907 Paris"
      A jelzésben kódolva minden lényeges információ: a korai életmű egyik “legflottabb“ szignója, szimbólum értékű dátum és helyszínül a modern művészet fővárosa, Párizs. Ez a sokat sejtető kombináció látatlanban felcsigázza a kutatói érdeklődést, túl azon, hogy az e fajta “részletes" jelzés már önmagában is ritka az ?uvre-ön belül. Czóbel nagy valószínűséggel 1907-re datálható festményei közül csupán kettőt ismerünk, de ezeken a Nyergesújfalun született festményeken sem szerepel évszám. Dátumos jelzéssel ellátott 1907-es képet eddig csupán archív fotóról ismertünk, melyet valószínűleg Párizsban kivitelezett.
      Czóbel 1907-ben már-már tősgyökeres párizsi művésznek számított, évek óta ott dolgozott, ott élt. A hazai szereplések kevésbé foglalkoztatták és kortársai visszaemlékezései szerint Franciaországban élő honfitársaival is csak nagyon szűk körben érintkezett. Nem véletlen, hiszen olyan művészekkel állt ekkoriban kapcsolatban, mint Matisse, Picasso, Braque, Dunoyer de Ségonzac, Othon Friesz, Modigliani, vagy az amerikai Max Weber. Nemzetközi karrierje egyre biztatóbban alakult, ekkor már egy esztendeje a francia fauve-ok csoportjába számították őt, s rendszeresen velük egy teremben állított ki a Salon des Indépendants és a Salon d’Automne tárlatain.
      Minden szerénykedést mellőzve kijelenthető, hogy Czóbel ekkor a modern festészet történetét meghatározó nemzetközi mozgalmak élcsapatához tartozott. Egy nemrégiben előkerült visszaemlékezés, mely Czóbel francia kollégája, Lucien Mainssieux tollából származik, szintén ezt az állítást erősíti:1
      “1907 körül magyar környezetben találtam magam, melyet Zichy, Körmendi-Frim Ervin és Jenő, Berény (igazi birka típus), Hatvany báró (aki úgy tudom a pápától vásárolta meg nemesi rangját), Perlrott (szánalmas bohém) és a csodálatos, ebben a kis világban hősnek számító Czóbel Béla (németül: coboly) képezett. El kell mondani, hogy vad tehetsége magasan uralta mindezt a zsizsegő középszerűséget. Érdeme, hogy Matisse fauvizmusát már akkor felfedezte, amikor még senkit sem érdekelt. Azóta nagyon megszelidült, de mivel többé nem keltett botrányt, nem beszéltek róla többet. A csíra, amely a XX. század elején feldúlta a francia festészet lelkét, nem tőlünk származott: ez a vad szél a keleti orosz sztyeppék, vagy a magyar puszta felől fújt. Nem is Matisse okozta, vagy hozta, hanem Czóbel Béla, vad művészettől átszellemült, komor és fiatal hős, akit Párizsba való érkezésekor ismertem meg. De ez a palánta a teljes fejlődéshez szükséges jó földet Matisse művelt melegágyi környezetében, illetve a mi kifinomult francia iskolánkban találta meg. Matisse nyugtalan lelke saját megújulásának fordulópontját e magyar által hozott barbár sémákban fedezte fel, a koncentrált energia és brutális durvaság mintaképében, óriási, fekete, kényszerítő körvonalakba zárt ultramarinkék és kadmium aktjaiban. Ez a nagy vonzerőt gyakorló ember egy Vaugigard-i műteremben élt, a hazai gettó primitív egyszerűségével, mint egy első telepes a cellájában. [A falon] Bonaparte kifejező és tekintélyes szép alakja, őszinte és erős modorban, egy konkvisztádor bronz maszkja. Egy ágy, két szék, egy hulladékvödör, mint a börtönben, egy asztal és a festőkellékek, ennyi. A falon kis ízelítő ebből a néger és tüzes művészetből. Ez nyűgözte le Matisse-t 1907-1908 körül. [...]"
      Az elragadtatott hangvételű memoár érvényét erősíti, hogy önéletrajzi írásában a század eleji avantgárd egyik pionír felfedezője és első gyűjtője, Gertrude Stein szintén Matisse nívópálcájához mérte Czóbelt. Emlékei szerint ugyanebben az évben, azaz 1907-ben a Salon des Indépendants tárlatán a fauve-ok termében, Matisse híres Kék aktjával “egy szobában, egy válaszfallal kissé eltakarva, ott volt ugyanennek a képnek egy magyar változata, bizonyos Czóbeltől, emlékeztem is rá, hogy találkoztam is vele a Rue de Fleurus-n, a Függetlenek szerencsés megoldása volt, hogy a heves tanítványt a heves, de mégsem annyira heves mesterrel szemközt helyezték el."2
      Czóbelre ekkor már a helyi sajtó is komolyan felfigyelt, neve sűrűn felbukkan a párizsi modern kiállítások kritikáiban, rendszerint a francia fauve-ok névsorában megemlítve őt. Befutott, nemzetközi szinten is számon tartották, s már az év nyarán hiába hívták tanítani régi kolóniájába, Nagybányára, hátat fordított a plein air szemléletű művésztelepnek és inkább Kernstok Károly nyergesújfalui meghívásának tett eleget. A még Párizsban szövődő barátság Nyergesen vált szorosabbá, ahol Kernstok egyértelműen ifjabb kollégája hatása alá került. De ahogy egy évvel korábban Nagybányán is “csak" kirobbantója volt Czóbel a később “neósnak" nevezett művészeti forradalomnak, úgy Nyergesen is leginkább a katalizátor szerepét töltötte be. Nyergesújfalun festett műveit sem odahaza állította ki, hanem a következő év tavaszán Párizsban, Berthe Weill kis galériájában a Montmartre-on, a rue Victor Massé és a rue des Martyrs sarkán. Harminc darab 1907-1908 folyamán Párizsban és Nyergesen készült olajfestményét, s ugyanennyi grafikáját mutatta be a fauve-ok első fölfedezőjeként tisztelt, akkoriban “La Merveille"-nek, a “Csodának" nevezett törékeny teremtés, a lornyonos Weill kisasszony apró butikjában. Charles Malpel, a korszak neves francia kritikusa így írt Czóbel kiállításáról:
      “Két valóban kifejező és furcsa kiállításra térnék. Czóbel és Kees van Dongen urak kiállításairól van szó.
      Az első a Galerie Weill-ben állít ki (25, rue Victor Massé), amely, ha valamennyi kollégánk számára – egyszerre bizonytalan festők és szégyenlős kritikusok – egy sötét és piszkos lyuknak számít, mégis évekig a fiatalok egyetlen menedéke volt, ahol számos kereső – mint Matisse, Manguin, Marquet, Dufy, Mathan, Girieud, Dufrenoy és Maillol – hírneve született.
      A festőt Czóbel Bélának hívják. Alkotásai harcias, szélsőséges természetéről tanúskodnak. Tájképeit durván, erőszakosan írja. Emberi alakjai és aktjai még erőszakosabbak és keményebbek. Műveiben bizonyára van erő és az egyensúly igaz érzéke is.[...]Czóbel úr mindenesetre valódi festői képességeit mutatja be, és valamennyi fájdalmas csípősséget félre téve, felismerhetjük benne, a szín világában, korunk egyik tehetséges művészét. [...] Ez a festő [Kees van Dongen] teljes ellentéte Czóbel úrnak, akiről most beszéltünk. Amennyire brutális az utóbbi, annyira érzékeny és meghatódott Dongen." 3
      Mivel ekkori termésének legjavát Czóbel ezen a kiállításon mutatta be, feltételezhető, hogy tárgyalt művünk is szerepelt első önálló párizsi bemutatkozóján.4
      Erre a montmartre-i tárlatra Matisse közbenjárásával került sor, ő hívta fel Berthe Weill figyelmét a fiatal, tehetséges magyar művészre, így ez az önálló bemutatkozás megerősítette Czóbel pozícióját a francia fauve mozgalom fejlődésében.5 A franciaországi, azaz a nemzetközi modernizmus elit gárdájához tartozás révén Czóbelt ekkori tevékenysége tükrében tehát sokkal inkább tekinthetjük párizsi művésznek, mintsem a hazai szcéna képviselőjének.

      A par excellence fauve Czóbel

      Tárgyalt művünkkel kapcsolatban szintén felmerül a kérdés, hogy mi köze van a magyar tradíciókhoz, mennyire köthető magyarországi törekvésekhez. A válasz egyértelmű: Semennyire! Határozottan kijelenthető, hogy ez egy par excellence fauve mű, a francia fauvizmusra oly jellemző felszabadultságot az ismert magyarországi műtárgyanyagban unikális módon megtestesítő, kizárólag nemzetközi mércével mérhető és nemzetközi analógiákkal összevethető festmény, mely bármely fauvizmust ismertető kiállításon, vagy albumban megállná helyét, Matisse, Derain, vagy Vlaminck művei mellett. Dunoyer de Segonzac laudáló szavai a kép ismeretében valódi értelmet nyernek:
      “Íme egy nagy festő, aki egészen fiatalon kirobbanó sikert aratott Párizsban. Emlékszem, hogy 1910-ben [valójában 1906-ban, vagy inkább 1907-ben] a Salon d’Automne egyik termében Czóbel képei a nagy öregek, Matisse és Rouault mellett voltak kiállítva, anélkül, hogy a legcsekélyebb mértékben is hátrányos lett volna számukra ez a szomszédság"6.
      Ez a francia fauvizmussal egyenrangú, a párizsi modernizmus élvonalának miliőjébe kiválóan illeszkedő festmény alig lelhet társra a magyarországi műtárgyanyagban, talán Berény Róbert ekkoriban, szintén Párizsban született festményein fedezhetők fel hasonlóan markáns fauve gesztusok, de megkockáztatható, hogy ennyire “tiszta" fauve karakterrel egyik ismert hazai mű sem rendelkezik. Ezt a fajta felszabadult, de mégis rendkívül “rafinált" piktúrát jóval később a Galimberti házaspár festményein fedezhetjük fel, melyek szintén Párizsban, illetve idehaza, erős francia hatás alatt születtek.
      A csendélet legközelebbi analógiáit egyértelműen a francia fauve-ok köreiben kereshetjük, Matisse és Vlaminck azonos időszakban született művei között. Czóbel még mindig jórészt ismeretlen fauve ?uvre-jében is ritkán érvényesül ez a könnyed, primér gesztusokat látni engedő piktúra, talán a Szalmakalapos férfi szabadsága áll tárgyalt művünkhöz legközelebb.
      De a csendélet még a portrénál is lendületesebb, ha úgy tetszik, ösztönszerűbb megvalósítást mutat. A képépítés fázisai könnyedén leolvashatók például a vázába helyezett aprószirmú vörös virág leveleinek megfestésénél: Czóbel kisebb-nagyobb zöld színfoltokat “dobott fel" az alapra hol cseppfolyósan lazúros áttetszőséggel, hol sűrű masszaként, mindenféle előrajz nélkül. Ezt a hanyagul felhelyezett, változatos zöld foltmezőt a tőle megszokott kék kontúrozás segítségével értelmezi levelekké, de ezek a párizsi kék kontúrvonalak utólagosak, s nem a foltok körvonalait követik, hanem a foltok spontaneitásával kvadrálnak. Érdemes megfigyelni, hogy az ismert 1906-1907 körüli műveivel ellentétben, ahol a kontúr minden esetben előrajz is, azaz szabályoz, színfoltokat kordában tartó abroncs, itt kalligrafikusan spontán, s már nem is a fauvizmus alapvető principiumát, “a sponeitás látszatára való törekvést" tükrözi, hanem egy valóban spontán “gesztusfestészetet" testesít meg.
      Egy Czóbellel korántsem rokonszenvező kortárs kritikus a festmény születésének évében így írt erről:
      “ Az “Indépendants" magyarjai közül Czóbel Béla, az egész társaság látható feje, erős rajzokat produkál, rajzokat abban az értelemben, ahogy ma szeretjük a rajzot: nem a formák körül húzott éles kontúr az ő vonala, hanem eleven valami, olyan, ami egy véletlennek látszó kis lendületével puhaságot, mozdulatot, lüktető ritmust fejez ki, és gondosan kikerüli a festői képre nézve nem fontos részleteket. [...] ez a rajz ki van színezve, sűrű, meszes, gipszszerű festékkel, s azzal a szemmel látható törekvéssel, hogy a festék sohase alakulhasson át eleven színné. Itt nincs valőr, itt külön, egymástól függetlenül rikoltó nyers festékszínek vannak, amelyekről nem lehet megállapítani, hogy miért vannak és miért nincsenek helyettük mások, itt kínos igyekezet látható abban az irányban, hogy minden kis területet csak azért is más színnel kenjenek be, mint amilyennel egy jóravaló akadémikus bekenné, [...]" 7
      Érdemes összevetni tárgyalt művünket a néhány éve felbukkant, 1908-as csendéleteivel is, melyek jóval fegyelmezettebb szerkesztettsége éles ellentétben áll e még szertelen, lendületesen alakított kompozícióval. Feltűnő és különös így az is, hogy Czóbelre későbbi Nyolcakos társaival ellentétben mennyire csekély mértékben volt ekkor hatással Cézanne művészete. Ha csak a vele ekkoriban leginkább egy úton haladó Berénnyel vetjük össze, például azzal az egy évvel korábban festett csendéletével, melynek hátterében a tárgyalt művünkön láthatóhoz hasonló motívum szerepel, azonnal szembetűnik az ordító különbség a Cézanne-i faktúrát alapul vevő, de ugyanakkor fauve színakkordokat is megpendítő Berény és a tisztán fauve Czóbel között.
      1907 a fauvizmus kiteljesedésének és a kubizmus megjelenésének is fontos esztendeje volt. Czóbelt azonban csak nagyon érintőlegesen befolyásolta a kubista térnyerés és fauve stílusához, annak számos aspektusához évekig, évtizedekig hű maradt. Így nem véletlen az a sem, hogy e csendélet a jóval későbbi, a 30-as években kibontakozó Czóbelt is előrevetíti.

      “2 in1", avagy kabaré a sakktábla alatt
      A kép Kemény Gyula restaurátorhoz került, kinél immáron bevett szokás szerint az általam fontosnak ítélt művek tisztítását dokumentálhatom és ekkor nem csupán a restaurátori szakma kulisszái mögé leshetek be, de a műveletek videó- és fényképes rögzítése során izgalmas szakmai eszmecserékre is sor kerül. Sokat gondolkodtunk ezúttal például azon, hogy vajon miért került teljesen hitelesnek tűnő Perlrott Csaba szignó a kép hátoldalára ceruzával, ami ráadásul könnyedén eltávolítható. Nyilvánvaló, hogy nem spekulációs szándék húzódott meg emögött, hanem a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a csendélet Perlrott birtokába került és tulajdonjogát – esetleg egy kiállítás során – jelezni kívánta. Perlrott ekkoriban egy házban lakott Czóbellel a cité Falgui?re 14. számú műteremházban, kollégák és szomszédok is voltak tehát. Csendéletünk akár ajándékként is kerülhetett Perlrotthoz, hiszen nem csupán önarcképeket és kettősportrékat, ún. “barátság-képeket" ajándékoztak egymásnak ekkoriban a festők, de néha el is cserélték egymással egyéb témájú műveiket.
      Szintén a kép százéves történetének megfejtendő rejtélyei közé tartozik, hogy miképpen és mikor került akkurátusan megvonalazott, szabályos (bár csonkán maradt) sakktábla a csendélet hátlapjára. A festők gyakran megtagadják korábbi periódusaikat és az elért eredményeket kevésbé értékelik az aktuális korszakukban született művekkel szemben, ez Czóbel esetében is igaz volt. Izgalmas lenne felderíteni, hogy vajon kik, s milyen körülmények között játszottak sakkjátszmát e remekbe sikerült fauve csendélet felett.
      Míg a magyar fauvizmus mérhetetlen veszteségeinek és még a közelmúltban is tapasztalt meg nem értésének e groteszk szimbólumán elmélkedtünk, észrevettem, hogy a sakktáblának alapul szolgáló meszes fehér festék alatt vaskos ecsetnyomok domborodnak és itt-ott egy-egy kis színfolt is felsejlik. Kértem restaurátor barátomat, hogy nyisson legalább egy apró tisztítóablakot, hátha egy, a korszak festőinél nem ritka “kétoldalas képpel van dolgunk ezúttal is . Már az első ablakban viruló rózsaszín, harsogó zöld és sikító sárga színfoltok jelentek meg sokat sejtetve a mű egészéről. Mivel a csendélet hátlapjának “előkerülési állapota" rögzítésre, dokumentálásra került, nem volt kétséges, hogy a feltárást folytatni kell. Percről-percre, óráról-órára jöttek elő a Czóbelre ekkoriban oly jellemző kékek, rózsaszínek és sárgák, de a kompozíció még a 60 százalékosan megtisztított felület után sem volt értelmezhető. Egy bizonyos ponton azonban a gyakorlott restaurátori szem felfedezte a még takarás alatt sínylődő kompozíció egészét: Megvan! Női ruhába öltözött férfi! - kiáltott fel a restaurátor.
      Ahogy az éjszakába nyúló tisztítás során a színpad alatti árok, a kották előtt ülő zenészek sommázott foltjai is előbukkantak, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ez a helyszíni tanulmány hol készülhetett. Azonnal “beugrott" néhány eddig publikálatlan Berény-rajz a művész Amerikában élő unokájának gyűjteményéből, melyek ugyanebben az időszakban, Párizs híres lokáljaiban és kabaréiban születtek. Az egyik karikatúraszerű Berény-krokin egy szőrös mellkasú férfi (?), szűk, dekoltált női ruhába préselve énekel a Czóbel-verzón láthatóhoz a megszólalásig hasonló pózban. Ezek után már egyszerű volt az újonnan előkerült képet összevetni egy szintén nemrégiben felfedezett Czóbel művel, a Moulin de la Galette című lappangó, csupán fekete-fehér reprodukcióról ismert képpel.
      Az eddig méltatlanul eltakart hátoldalnak elsősorban az a jelentősége, hogy most már nyilvánvalóvá vált, hogy Czóbel korai, párizsi életművében volt egy eddig ismeretlen vonulat. Ezek az éjszakai mulatókban készült alkotások teljesen új, feltáratlan világot sejtetnek az ?uvre-ön belül. E most is csak morzsákban feltárulkozó új tematika ugyanakkor nagyon is logikusan illeszkedik Párizs bohém miliőjébe, logikusan kapcsolódik a nagy elődök, így például Toulouse-Lautrec művészetéhez is. A lokálok nyomorék lábú díszvendége hasonlóan nyers kartonra vázolt posztimpresszionista etüdjei bár távoli rokonai, mégis látványos előzményei Czóbel durván megfogalmazott, primitivista képének. Ugyanakkor érdemes megfigyelni, hogy ez a kroki-technikával analóg, rapid festői eljárás, azaz a nyers kartonra, alapozás nélküli festés mennyire elterjedt a fauve-ok körében is, így főleg Matisse és Derain alkotásai között számos példát találhatunk. Czóbel maga szintén kedvelhette ezt a technikát és művészi alapanyagot, hiszen ilyen, a dekli felületét szabadon látni engedő művét nemrégiben a Magyar Vadak kiállításán is bemutattunk, de Bölöni György leírása alapján elképzelhető, hogy az a két kartonra festett fauve tájkép is hasonló lehetett, melyet Ady Lédája vásárolt meg párizsi otthonát díszítendő.8
      Czóbel első világháború előtt, Párizsban festett műveinek javarésze elveszett, lappang, de az utóbbi években rendre bukkannak elő jelentős művek e legerősebb periódusából is, így ennek a (két) festménynek az előkerülése is újabb reményeket ad arra nézve, hogy a közeljövőben talán teljesebb képet kaphatunk arról a magyar festőről, aki nem csupán a hazai modernizmus fejlődésben játszott meghatározó szerepet, de a francia fauvizmus alakulásába is beleszólhatott. Egyre világosabban látszik, hogy az előkerülő művekkel arányosan nő annak a szükségszerűsége is, hogy Czóbel életművét, legalábbis annak korai szakaszát újraértelmezzük.
      Ehhez bizonyára segítséget nyújt majd az idén novemberben Pécsett nyíló centenáriumi Nyolcak-tárlat is. Reméljük, hogy e “duplán fontos" és érdekes mű leendő tulajdonosa hozzájárul ahhoz, hogy új szerzeménye kiállításunk rangját emelje.

      Proveniencia:
      egykor feltehetően Perlrott Csaba Vilmos birtokában

      Feltehetően kiállítva:
      Czóbel Béla kiállítása. Berthe Weill Galériája, Párizs, 1908. március 6-tól
      BG

  33. Czóbel Béla - Lehel Ferenc Nagybányán (Nagybányai templom)
    1. Egykor Réh Béla (Czóbel Béla sógora) gyűjteményében, majd a Bodor család tulajdonában Kiállítva: - Nagybányai jubiláris képkiállítás. Nagybánya, 1912. (III. Terem. 86. Nagybányai templom) - Czóbel Béla Kossuth-díjas festőművész kiállítása. Műcsarnok, 1971. (12. kép)
      Reprodukálva:
      Nagybányai jubiláris képkiállítás illusztrált katalógusa. Nagybánya, 1912.
      Genthon István: Czóbel. Budapest, 1961. (1. kép) - Czóbel Béla Kossuth-díjas festőművész kiállítása. Katalógus. Műcsarnok, 1971. (12. kép)
      Frank János-Kratochwill Mimi: Czóbel. Budapest, 1983. (3. kép)
      Nagybánya művészete. Kiállítás a nagybányai művésztelep alapításának 100. évfordulója alkalmából (kiállítási katalógus, Magyar Nemzeti Galéria, 1996), szerk. Imre Györgyi, Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, 1996. 20.
      Kratochwill Mimi: Czóbel Béla (1883-1976) élete és művészete. Veszprém-Budapest, 2001.
      Kratochwill Mimi: Czóbel Béla. Budapest, 2009. 10.
      Irodalom:
      Kállai Ernő: Czóbel Béla. Budapest, 1934.
      Genthon István: Czóbel. Budapest, 1961.
      Clarisse Philipp: Les oeuvres du jeune Béla Czóbel. In.: Bulletin de la Galerie Nationale Hongroise. 1963.
      Philipp Clarisse: Czóbel. Budapest, 1970.
      Frank János-Kratochwill Mimi: Czóbel. Budapest, 1983.
      Czóbel-bibliográfia. Szentendre, 1983.
      Mucsi András: Czóbel Béla. Szentendre, 1983.
      Kratochwill Mimi: Czóbel Béla (1883-1976) élete és művészete. Veszprém-Budapest, 2001.
  34. Czóbel Béla - Nő fehér fátyolban
    1. Czóbel festészetét a századelő párizsi művészeti forradalmai alakították, hazahozott művei pedig a hazai modernizmus, a nagybányai neós mozgalom elindítói lettek. 1905-ben együtt állít ki a francia expresszionizmus  megteremtőjének tekintett “Vadak" festőcsoport – Matisse, Derain, Dufy, Marquet, Vlaminck – tagjaival. Az első világháborút követően kapcsolata a hazai művészeti élettel megszakad, művei majd három évtizedes párizsi, hollandiai, berlini éveiben csak elvétve jutnak el a magyar művészetkedvelő közönséghez. Egyenletes színvonalú életműve középpontjában mindvégig kizárólag festői problémák állnak, önelvű fejlődése mentes a váratlan stílusfordulatoktól, merész kísérletektől. A harmincas évekre hollandiai és berlini korszakának szigorú, síkszerű szerkezete fellazul, a vastag, sötét körvonalak abroncsaiból kiszabaduló színfoltok térképző szerephez jutnak, éles színkontrasztjait meleg színtónusok szövevénye váltja fel.

      Nő fehér fátyolban című műve a korszak portréfestészetének egyik legérettebb darabja. A korábbi arcképek olykor kíméletlenül őszinte, groteszkbe hajló, a német expresszionizmussal rokon ábrázolásmódjának helyébe egy újfajta, kiegyensúlyozott szépségeszmény lép. A modell beállításának nyugalma az itáliai reneszánsz klasszikus szépségű ideálportréit idézi. Telt asszonyi idomai, gömbölyded arcformája, sötét mandulavágású szemei harmincas évekbeli női arcképeinek közös jellemzője, egyaránt fellelhetőek a Szakácsnő címen ismert, 1930-ban festett Fruchter Lajos kollekciójában volt művén, Madame Daudet 1933-ból származó, egykor a Dévényi-gyűjteményhez tartozó portréján, valamint az 1934-es Piros kendős lány formálásmódjában. A kép legközelebbi párhuzama azonban a Madonna címen ismert, 1937-ben készült arckép, mely a Fruchter-gyűjtemény Czóbel-kollekciójának gyakran kiállított és reprodukált darabja volt. (Philipp 1970. 17. kép) Mindkét mű ugyanazon modellt ábrázolja, az utóbbi valamivel szűkebb képkivágatban. Az előbbi sötétre hangolt színskáláját a lány kékes-lilás kendője határozza meg, míg a Nő fehér fátyollal modelljének arcát élénk vörös-fehér színkettős keretezi. A két kép ugyanazon téma kétféle “hangszerelésben", eltérő festői megközelítésben.

       “A festészet legtisztább kifejezési módján szól hozzánk. Czóbelnek, ha portréit tekintjük, nincsenek megdicsőültjei és megalázottjai, nincsenek pipázgató kispolgárai, csábítóan szép kokottjai. Az ő fejei olyan világosan egyértelműek, önmagukat adók, mint a fák és virágok, mint a nedvdús növényzet, ami mélyről fakadt illatával, egészséges belső sugárzásával hat ránk" – rajzolja meg Kassák Lajos Czóbel arcképfestészetének karakterét. A Nő fehér fátyolban érzéki festőisége a párizsi iskola törekvéseinek hatását mutatja, de annak könnyed frivolitása nélkül. Czóbel a harmincas évek második felétől mind gyakrabban látogat haza, nyarait Hatvanban, Szentendrén tölti, festészete pedig mind erősebb szálakkal kötődik a hazai hagyományokhoz. Kállai Ernő 1934-ben írt monográfiájában a hazai gyökereket kutatva Koszta József festészetének örököseként jellemzi Czóbelt. Izzó színeinek vaskos anyagisága, materiális valószerűsége, tömör formálásmódja, nyugodt mélysége a hazai tradíciók beolvasztását jelzi művészetében.

       A fehér fátyolban megjelenített, sugárzóan szép fiatal nőt ábrázoló festmény születése 1939-re tehető. Czóbel az előző évben, dél-franciaországi tartózkodása során jegyzi el későbbi második feleségét, Modok Mária festőnőt, akit 1940-ben vesz feleségül. Modok és Czóbel 1939 nyarát Szentendrén töltik, és a háború kitörése miatt már nem térnek vissza Franciaországba. A mű Oscar Ghez, genfi gyűjtő gazdag Czóbel-kollekciójának részeként ezidáig csak a mester 1971-ben megrendezett budapesti retrospektív életmű kiállításán került a hazai közönség elé. A festményt 1975-ben és 1988-ban a párizsi Petit Palais, a svájci műgyűjtő Czóbel-képeit bemutató tárlatán állították ki.
       

      Kiállítva:
      Czóbel Béla Kossuth-díjas festőművész kiállítása. Műcsarnok. 1971. április 3 – április 25. Kat.sz.: 129. (Reprodukálva)

      Irodalom:
      Kállai Ernő: Czóbel Béla. Ars Hungarica 7. Budapest, 1934.
      Kállai Ernő: Czóbel Béla művészete. Magyar Művészet, 1937. 265-272.
      Kassák Lajos: Czóbel Béla. In.: Czóbel Béla festőművész kiállítása. Nemzeti Szalon. Budapest, 1958. 3-17.
      Philipp Clarisse: Czóbel. Budapest, 1970.

       

       
       

       

  35. Czóbel Béla - Hatvani kastélykert szökőkúttal
    1. Czóbel Béla a magyar művészeti élet azon személyiségei közé tartozik, akik életművük egy jelentős részét külföldön alkotják meg. Bár kiállításokra küldött képei révén folyamatos kapcsolatot tart a hazai művészeti élettel, az 1900-as évek elejétől Párizsban, az első világháború alatt Hollandiában, később Berlinben majd ismét Párizsban él. A hazai viszonyok háború utáni rendeződésével, a harmincas évektől mind többet tartózkodik idehaza. Egyre gyakoribb magyarországi tartózkodásaiban nagy szerepe lehetett Hatvany Ferenc bárónak, akihez az 1920-as évektől barátság fűzi Czóbelt. Hatvany báró amellett, hogy a korszak egyik legjelesebb hazai műgyűjtője, Fényes Adolfnál, Nagybányán és a párizsi Julian Akadémián tanult elismert festőművész. Bár Hatvany Ferenc gyűjteményében több Czóbel-festmény is volt (közülük a közönség a Nemzeti Szalon 1934-ben megrendezett Tizennyolc művész kiállításán öt művet láthatott), kettőjük személyes kapcsolata nem csupán művész és mecénás viszonya, hanem kollegiális barátság is. Fruchter Lajos, Czóbel másik jeles hazai támogatója így emlékszik vissza kettőjük kapcsolatára: “Hatvany Ferenc, ki a magyar impresszionista piktúra kitűnő mestere, szívesen látott vendégeink közé tartozott. Rendesen Czóbel Béla társaságában jött. A két művész barátsága közismert volt, éppen úgy, mint az a tény, hogy Czóbel hosszú éveken keresztül a nyári hónapokat a vendégszerető hatvani kastélyban töltötte."

      Fruchter memoárja szerint Czóbelt első ízben 1931 késő nyarán látja vendégül festőbarátja a család Heves megyei birtokának még a Grassalkovich grófok számára épült katélyában. Ettől kezdve a negyvenes évek elejéig gyakorta tölt néhány hetet a 18. századi kúriában, bár a harmincas évek végétől mind gyakrabban dolgozik Szentendrén. Itt készült képeiből 1932-ben, az Ernst Múzeumban megrendezett kiállításán mutat be néhányat (Hatvani parasztházak, A hatvani kastély – utóbbi a katalógus tanusága szerint Hatvany Ferenc tulajdonában van). Egy év múlva, 1933-ban a Fränkel Szalonban bemutatott képei közt feltűnik egy mű Park címmel (kat. sz.: 7.), mely talán képünkkel azonos. Később, 1937-ben ugyanott rendezett kiállításán ismét megjelenik egy kastélyképe (kat. sz.: 27.: Hatvani kastély). Enteriőrök (Hatvany kastélybelső, Szentendre, Czóbel Béla Múzeum) és csendéletek mellett készít itt néhány remek karakterképet a ház lakóiról (Szakácsné, Piros kendős lány), de néhány festményén megörökíti a közeli kisgombosi majorság épületeit (Kieselbach Galéria, 1999. március), a környező tájat (Hatvani táj, reprodukálva: Magyar Művészet 1937. 272), a hevesi kisváros zegzugos utcáit is (Hatvani cigánysor, 1931, MNG; Hatvani utcarészlet, 1937 k., Szentendre, Czóbel Béla Múzeum).

      Hatvanhoz kötődő fennmaradt művei alapján azonban úgy tűnik, leginkább a kastély épülete és nagy kiterjedésű kertje ragadta meg. Képünk legközelebbi párhuzamai a Kastély parkban (magántulajdon, Czóbel 1971. kat. sz.: 72.) és a Hatvani kert (magántulajdon, Czóbel 1983. 32. kép). Utóbbi lombos fa köré szervezett kompozíciója éppúgy centrális elrendezésű mint a Hatvani kastélykert szökőkút köré rendezett felépítése. A barokk vízmedence tört vonalú peremének kígyózó fehér sávja a képtér centripetális energiaközpontja, melynek elhelyezése éppúgy asszimetrikus mint a középső képtengelytől balra tolt kútszoboré. A részletek síkszerű dekorativitása ellenére az elemek együttesen mégis erős térhatással bírnak, amelynek eszköze nem elsősorban a rajz, hanem a finoman összehangolt, sötét kontúrpántok közé fogott puha színtónusok együttese. “A meglátás az esthomály, vagy hajnali szürkület hangulatára emlékezetet, mintha ezt a hangulatot emelte volna ki a múlékonyság sodrából. – fogalmazza meg érzékletesen Kállai Ernő Czóbel képi világának alapelemeit – Az esthomály, vagy hajnali a szürkület álomitató, csöndes mély vízeiben lényegtelen árnyékká válik a testiség: már csak jelképe a tárgyak titokzatos lényének, melybe ilyenkor csodára nyílt szemmel tekinthetünk, mint valamikor gyermekkorunkban a meséskönyvbe."

      Irodalom:
      Gerő Ödön: Hatvany Ferenc. Magyar Művészet, 1932. 1-9.
      Czóbel Béla és báró Schossberger Klára festőművészek gyűjteményes kiállítása a Szépművészeti Kiállítások helyiségeiben. Fränkel Szalon, Budapest, 1933.
      Kállai Ernő: Czóbel Béla. Ars Hungarica 7. Budapest, 1934. (23.)
      Genthon István: Báró Hatvany Ferenc modern képgyűjteménye. Magyar Művészet, 1935. 4-24.
      Kállai Ernő: Czóbel Béla művészete. Magyar Művészet, 1937. 265-272.
      Czóbel Béla Kossuth-díjas festőművész kiállítása. Műcsarnok. 1971. április 3 – április 25.
      Philipp Clarisse: Czóbel. Budapest, 1970.
      Frank János – Kratochwill Mimi: Czóbel. Budapest, 1983.
      Művész és mecénás. Kiállítás a Fruchter-gyűjtemény Czóbel képeiből a művész születésének 100. évfordulóján. Magyar Nemzeti Galéria, 1983. szept.-okt. o. n.

       
       
       
  36. Czóbel Béla - Szobabelső kályhával, 1960
    1. “Czóbel festészetének olyan illata van, mint a meleg kenyérnek, amelyet lassan dagasztanak és sütnek kőrisfa és venyigék tüzén, világít mint a jó kövér petróleumlámpák… Nem fitymálja az embert, a fát, a sziklát, az eget, az almát, a virágot, hanem felmagasztosítja, átadja mint a természet üzenetét a mohó és mindent befogadó szemnek…" – írja Jean Bouret Czóbel Béla újabb művei kapcsán, amelyeket röviddel a háború után, 1948 tavaszán a párizsi Galerie Beaux-Arts-ban állít ki. Bár ugyanebben az évben itthon Kossuth-díjjal jutalmazzák Czóbel Béla munkásságát, a fordulat éve után háttérbe szorul a korszak művészetpolitikája szerint túlságosan is európai művészete. Új művei kiszorulnak a hazai bemutatókról, gyűjteményes tárlatait 1952-től egy párizsi galéria, a Galerie Zak rendezi meg. Tulajdonosa, Vladimir Raykis, e nehéz időszakban Czóbel egyik legfontosabb támogatója, a korszak műveinek gondozója. Raykis jelentős Czóbel-gyűjteményének egy részét unokahuga, Anette Massiani örökli, aki a mester 1971-ben megrendezett budapesti életműtárlatára több képet is kölcsönöz, többek között a Szobabelső kályhával címen ismert festményt is.

      Czóbel munkásságának színterei 1960 körül Párizs és Szentendre. Párizshoz, ahol a háború előtti években csaknem huszonöt éveig élt, erősen kötődött. A város pezsgő élete, művészeti szabadsága festészetének mindvégig egyik meghatározó eleme, ihlető forrása volt. 1939-től, Szentendrére költözése után a teleket továbbra is kedves Párizsában töltötte, de tavasszal leköltözött a Duna-parti kisvárosba, amelynek mint a Szentendrei Új Művésztelep 1945-ben megválasztott elnöke, művészeti életébe is bekapcsolódott. A Szobabelső kályhával tárgya is Czóbel szentendrei műteremházának egy részlete.

      Művészetének utolsó szakaszában jelentős szerepet kap a csendélet illetve annak változata, az enteriőrábrázolás. Képünk részleteiben is közeli párhuzamai a Kiscelli Múzeum három1960 körüli szentendrei enteriőrképe (Enteriőr, Szentendrei szoba kék szőnyeggel, Műterem enteriőr) és a Blitz Galéria legutóbbi árverésén szerepelt Enteriőr gitárral (Blitz Galéria, 16. aukció). “Azt mondják, szűk a témám: enteriőr, tájkép, figura, fej. Lehet. Én minden egyes képnél, akár ugyanazokban a motívumokban is, mindig új problémákat találok. Mindig a valóság alapján, modell után dolgozom, de a modell csak eszköz, amibe az ember belekapaszkodhatik. Az a mondanivalóm, hogy ura legyek a motívumnak, kifejezzem e teret, a plasztikát, a színeket" – vallja Czóbel egy 1965-ös interjújában. Ahogy Frank Jánossal folytatott beszélgetésében jelzi: egyfajta absztrakció ez. Az egyszerű, hétköznapi témák lehetővé teszik tisztán festői problémák felvetését és megoldását. Czóbel mindvégig a természeti látványhoz kötődött, elvont szín- és kompozicionális feladataihoz a közvetlen tárgyi világ szolgált kiindulópontként. A Szobabelső kályhával esetében is megfigyelhető módszere, ahogyan a látványt színfoltok ritmikus együttesévé alakítja. Lemondva a hagyományos vonalas pespektíváról a szoba mélyülő terét a fehér – sárga – vörös színsávok rétegzésével érzékelteti. A szobabelső egyes tárgyi elemeinek érzéki valóságát a szaggatott, sötét kontúrok pántjai közül előparázsló színek idézik meg. Lazán összefűzött, egymásba olvadó, egymást átható, vibráló együttesük az otthon melegét sugározza.

      Kiállítva:
      Czóbel Béla Kossuth-díjas festőművész kiállítása.  Műcsarnok, Budapest, 1971. kat. sz.: 150. Reprodukálva a katalógusban.

      Irodalom:
      Páris. A Czóbel kiállítás. Jean Bouret cikke az Arts 1948 április 16-i számából. Magyar Művészet, 1948/7, 197.
      Kassák Lajos: Czóbel Béla. Czóbel Béla festőművész kiállítása. Nemzeti Szalon, Budapest, 1958. 3-17.
      Genthon István: Czóbel Béla. Budapest, 1961.
      Czóbel Béla. In.: Czeizing Lajos – D. Fehér Zsuzsa: Művészek. Budapest, 1963, 39-45.
      Frank János: Czóbel Béla. (1965) In.: Frank János: Szóra bírt műtermek. Budapest, 1971, 16-19.
      Philipp Clarisse: Czóbel. Budapest, 1970.
      Kratochwill Mimi: Czóbel Béláról. In.: Czóbel Béla emlékkönyv. Szentendre, 1982. o. n.
      Frank János – Kratochwill Mimi: Czóbel. Budapest, 1983.

  37. Czóbel Béla - Lány kalitkával
    1. A fauve kezdet

      Nem kétséges, hogy Czóbel Béla Lány kalitkával című festményének felbukkanása az elmúlt évek egyik legnagyobb műtörténeti szenzációja Magyarországon. A tökéletes, érintetlen állapotban fennmaradt, tekintélyt parancsoló provenienciával rendelkező alkotás az életmű és a teljes 20. századi magyar festészettörténet egyik alig ismert fejezetét eleveníti meg: a húszas évek berlini magyar emigrációjának izgalmas közegét villantja fel előttünk.

      Az elmúlt másfél évtized során felbukkant korai Czóbel-művek kiemelkedő kvalitása és páratlanul modern hangja egyre meggyőzőbben bizonyítja, hogy a 20. századi magyar festészet történetében – átvéve a nagy előd, Rippl-Rónai stafétabotját - Czóbel Béla került a legközelebb az európai progresszió legelső vonalához. Fauve periódusában, Párizsban, Nyergesújfalun és Nagybányán készült alkotásait, különösen a tavaly felbukkant - s napjainkban éppen a Nyolcak tárlatán Bécs művészetszerető közönséget elkápráztató - 1907-es csendéletet látva, elfogultság nélkül kijelenthetjük, hogy e művei méltó párdarabjai egykori művészbarátai, Matisse, Derain és Vlaminck korabeli alkotásainak. Ráadásul e kijelentés súlyát tovább növeli az a tény, hogy a fauve periódus legtöbb Czóbel-festménye a mai napig lappang vagy elpusztult, hiszen az első világháború kitörésekor Hollandiába menekülő művész műteremben hátrahagyott alkotásait a francia állam elkobozta és elárverezte, s döntő többségük előkerülésében csupán reménykedhetünk.

      Hasonlóan mostoha sors jutott a Bergenben töltött öt év művészi termésének, de az itt született művek közül legalább néhány kiemelkedő darab máig fennmaradt. A Labdát tartó fiú, A bergeni lelkész és a Váza széken című kompozíció e periódusának legismertebb darabjai, melyek fényesen bizonyítják, hogy alkotójuknak sikerült elkerülni a magyar Vadak néhány tagjának korabeli alkotói válságát, sőt: a továbblépés Czóbel festői világának kiteljesedését hozta. A hangsúlyos kontúrok közé zárt, szinte brutális egyszerűséggel, sőt, szándékolt bárdolatlansággal alakított felületrészletek a primitivizmus stílusjegyeit hordozva tovább fokozzák az ábrázolások dekoratív hatását,  nyers és rusztikus erejét. Czóbel sokat megtartott fauve korszakának karaktervonásai közül, ám leginkább a törzsi művészet Párizsban megcsodált emlékei, az ezekből merített és továbbfejlesztett forma- és színkezelés vált dominánssá. Ez a leegyszerűsítő, summázó, lényegre koncentráló tömörítés, és a felület tudatos cizellálatlansága az, ami a következő periódusban, a Berlinben töltött esztendők alatt is egyértelműen kimutatható.

      Berlin – Czóbel

      1919-ben hagyta el végleg Hollandiát, hogy a német fővárosban találjon új otthonra. A választás és az időzítés tökéletes volt. Nem pusztán azért, mert végre újra együtt élhetett feleségével és leányával, újra összejárhatott a Tanácsköztársaság bukását követően emigrációba kényszerülő festőbarátaival, Kernstokkal, Tihanyival és Berénnyel, hanem azért is, mert Berlin, Európa legfiatalabb metropolisza, ezekben az években Párizst is felülmúlva a modern művészet fellegvárává vált. Sajátos, túlfűtött, urbánus kultúrája, az orosz impulzustól új erőre kapott nemzetközi avantgárd irányzatok számára ideális közegnek, erjesztő mikroklímának bizonyult. A nyüzsgő, dekadens, egyszerre vonzó és taszító, ideges remegéssel átjárt világváros ugyanúgy mágnesként vonzotta az újra irányzatokra nyitott művészeket, mint másfél évtizeddel korábban a francia főváros.

      Czóbel könnyen megtalálta az utat Berlin legmodernebb művészközösségeihez és kiállítóhelyeihez, hiszen korábban megalapozott híre megnyitotta számára a fontos ajtókat. Már 1920-ban önálló tárlata nyílt a legendás Paul Cassirer galériájában és a Galerie Goldschmidt-Wallerstein helyiségeiben, s a tekintélyes művészeti folyóirat, a Kunstblatt hosszú cikket is közölt róla számos reprodukcióval. A modern művészek sokszorosított grafikáit évről évre a közönség elé táró, Die Schaffenden című mappában rendre helyet kaptak alkotásai, többek között a most vizsgált mű  témájának egyik variációja is.

      Czóbel berlini tárlatai és a róla megjelenő cikkek egyaránt bizonyítják, hogy alkotásai a húszas évek elején a nemzetközi expresszionizmus legnagyobbjaival szerepeltek együtt a nyilvánosság előtt. 1921-ben, és az azt követő néhány évben többek között Kirchnerrel, Kokoschkával, Schmidt-Rottluff-fal, Feiningerrel és Erich Heckellel állított ki, nem egy tárlaton közösen lépett fel a legmodernebb német művészeket tömörítő Novembergruppe-vel. Ekkor született képei közül alig maradt fenn néhány, az 1922-es évből pedig csupán a Nemzeti Galéria Műteremben című festménye, a francia állami tulajdonban lévő Kertész és egy magángyűjteményben lévő tájkompozíció ismert. Ide illeszkedik a több mint nyolc évtizedes külföldi tartózkodás után hazatért, Lány kalitkával című alkotás.

      A szelíd expresszionista

      A hétköznapi, zsánerszerű téma elementáris erejű festői nyelvezettel párosul Czóbel 1922-ben készült alkotásán. A modern művészetben bekövetkezett hatalmas változás kitűnően illusztrálható egy magától adódó összehasonlítással: idézzük magunk elé Rippl-Rónai ikonikus főművét, a Kalitkás nőt, mely minden bizonnyal Czóbel előtt is felvillant, mikor témáját kiválasztotta. A 19. század végének eleganciáját, az art nouveau lágyan hajló vonalait, lebegő formáit és elomló színeit három évtized elmúltával valami egészen más váltja el: a kifejezés ereje végletekig fokozódik, a valóság idealizálása helyett a természet formái nyers és képlékeny alapanyagként torzulnak el a művész kezei között. A gyermekrajzok és a törzsi művészet mesterkéletlen őszintesége vált követendő példává, felváltva az eszményi szépség és a természethű ábrázolás béklyóba kötő konvencióit. Rafinéria helyett egyszerűség, dekadens finomkodás helyett kendőzetlen, leleplező bárdolatlanság, elsimított felület helyett karcos formaalakítás és mély tüzű színek. Czóbel ráadásul a témaválasztással tovább fokozta képének meghökkentő hatását, hiszen a gyermekábrázolás műfajában az évszázadok óta követett tradíció az alany és a megfestés ideális csinosságát evidens követelményként sugározta. De ez a témaválasztás Czóbel művészetének egy fontos vonására is felhívja a figyelmünket. Bár festői stílusát tekintve együtt lélegzett a húszas évek német expresszionistáival, azok – sokszor nehézkes és didaktikus - társadalmi kritikája és pszichologizáló lélekjárásai nem vonzották. Talán nyugodt és szerethető, az élet szépségét mindig látni tudó emberi karaktere miatt sosem merült el a sötét valóság és a túlfeszített psziché felzaklató borzalmaiban. Kállai Ernő, a korszak legfontosabb kritikusa így írt erről a sajátos vonásról az Új magyar piktúra lapjain: „Míg az expresszionizmus és a kubizmus számára a mai világváros hősies pátoszt, illetőleg racionális tárgyszerűséget jelent, addig Czóbel Béla, kinek művészi kibontakozása színhely és idő dolgában szorosan összefügg ezeknek az irányoknak a küzdelmeivel, semmi mással nem törődött, minthogy a körülötte lévő tárgyakról nyugodt, jó képeket fessen. Ezért is hat olyan vonzó, emberi pihenőnek. A kubizmus szigorú rendszerességének és az expresszionizmus túlcsigázott idegzetének, túlfűtött képzeletének nyoma sincsen benne. (…) Mert Czóbel nem a könnyen kínálkozó poének vagy lendületesen körülkanyarított nagyotmondások, hanem a komoly szellemi és mesterségbeli elmélyülés embere.”

      A legnagyobbak között

      Ritkán mondhatjuk el magyar festmények esetében azt, ami a Lány kalitkával című festményt különösen vonzóvá teszi: korábbi tulajdonosa a nemzetközi gyűjtői világ egyik legjelentősebb alakja volt. Sőt: William R. Valentiner nem csupán gyűjtőként, de művészettörténészként, múzeumigazgatóként és kurátorként is világhírnevet szerzett a 20. század első felében. A német származású, Európa legjobb iskoláiban és legjobb tanáraitól, többek között Carl Neumanntól és Wilhelm von Bode-tól tanult fiatalember kezdetben Rembrandt-kutatóként hívta fel magára a figyelmet, majd 1908-ben korábbi tanára, Bode ajánlására csábította a tengeren túlra J. P. Morgan, a New York-i Metropolitan Museum of Art elnöke. Az első világháború kitörésekor visszatért Németországba és szakaszvezetőként szolgált a festő Franz Marc mellett. 1919-ben csatlakozott a modern művészeket tömörítő Novembergruppe-hez és cikkeket publikált a német expresszionizmusról, Karl Schmidt-Rottluffról és Georg Kolberól. A húszas években már rendszeresen vásárolt műtárgyakat, nem csupán saját gyűjteményébe, de szerzeményezési tanácsokat adott a Detroit Institute of Art számára is. 1921-ben visszatért Amerikába, de az elkövetkező időben is gyakran látogatott szülőhazájába. A későbbi évtizedekben szédületes karriert befutó, Amerikában az első német expresszionista kiállítást megrendező, neves folyóiratokat alapító, múzeumigazgatóként Detroitban és Los Angelesben is dolgozó Valentiner minden bizonnyal ezekben az években, személyesen vásárolta meg Czóbeltől a Lány kalitkával című festményt is.

      MP

      Irodalom

      Kállai Ernő: Czóbel Béla. Budapest, 1934.Genthon István: Czóbel. Budapest, 1961.Philipp Clarisse: Czóbel. Budapest, 1970.Frank János-Kratochwill Mimi: Czóbel. Budapest, 1983.Kratochwill Mimi: Czóbel Béla (1883-1976) élete és művészete. Veszprém-Budapest, 2001.

  38. Czóbel Béla - Kendős lány
    1. Reprodukálva

      Reprodukálva: - Szenvedély és tudás. Bedő Rudolf műgyűjteménye. Szerk.Molnos Péter. Budapest, Kieselbach Galéria, 2010. 81.

  39. Czóbel Béla - Nagy csendélet
    1. Czóbel Béla a 20. századi magyar művészet egyik legjelentősebb alakja, aki nemcsak itthon volt népszerű, de nemzetközi viszonylatban is a legismertebb festőink közé tartozott. Azon kevés alkotónk egyike, aki külföldi letelepedése után sem szakította meg kapcsolatát a szülőfölddel. Szemben például Victor Vasarelyvel, Kepes Györggyel mindvégig megőrizte szoros kapcsolatát a haladó művészet hazai szereplőivel, és az egyre inkább bezárkózó ország számára a nyugati progresszív irányzatok egyik legfontosabb közvetítőjévé vált. Egyszerre volt a francia Fauve mozgalom és a Nyolcak meghatározó alakja. Az I. világháború után a Belvedere Szalon köré csoportosuló progresszív művészek között találjuk, miközben Berlinben a Die Brücke tagjaival állít ki. Míg Párizsban és New Yorkban jelentős sikereket ér el, tagja lesz a KUT-nak, valamint a Greshamkörnek. Egyéni kiállításokkal jelentkezik a Tamás Galériában, az Ernst Múzeumban, valamint a Fränkel Szalonban. Később Szentendrén telepedett le, és fontos szerepet töltött be abban az eszmélési folyamatban, melynek során a hatvanas években induló fiatal művészgeneráció Párizs művészeti jelentőségét felismerhette.

      Mint világpolgárnak, alkotásai megtalálhatóak Magyarországtól egészen Amerikáig, óriási feladat elé állítva azokat a kutatókat, akik a teljes, vagy a részleges életmű rekonstruálására törekednek. Nem véletlen, hogy az utóbbi években a hazai művészettörténetkutatás számára is épp Czóbel szolgáltatja a legnagyobb meglepetéseket. Előbb az I. világháború kitörését követően kellett műtermét hátrahagyva Párizsból menekülnie, később pedig a Párizs és Budapest, valamint a Párizs és Szentendre közötti ingázás gyorsította fel képeinek szétszóródását.

      Az 1930-as évek közepén Czóbel neve már az egész világon ismert. Kiállításai nyílnak Párizsban, New Yorkban. Vásárlói között találjuk a párizsi Modern Képtárat és a washingtoni Múzeumot. Nemzetközi ázsiójával együtt népszerűsége idehaza is megnő. Báró Hatvany Ferenc állandó támogatója lesz, miközben Fruchter Lajos, Köves Oszkár, Szilágyi Sándor tucatjával vásárolják alkotásait.

      Czóbel festészete e korszakban találja meg kiérlelt, gazdag hangját: túl van a francia Fauve-ok szenvedélyes lázadásán, a hollandiai és a berlini évek kontúros, expresszív formanyelvén. A harmincas években megjelenő erőteljes, mély zengésű, pasztózus színvilága már egy kiforrott stílus magabiztosságát tükrözi. Örökérvényű látásmód és mélyén szuverén művészi rend rejlik festészetében. „… Czóbel sűrű, összevont, tónusos színfoltokat fest. Színei mégsem a természet külsején észlelt anyagszerűséget ábrázolják, hanem a festő érzéseit vannak hivatva kifejezni. Ezeknek a színfoltoknak ütemesen tagozott, hol világosabb, hol sötétebb rendjén a fény eloszlik a kép egész felületére...Ahány színfolt, annyi hol élénkebben, hol fojtottabban sugárzó, önálló fényforrás. A fény színné vált, a színek széttáruló skálája rendjén decentralizálódott.” – írja Kállai Ernő 1934-ben megjelent monográfiájában.

      A harmincas évek közepéig a határozott kontúrvonalak, és az erős színhatású foltok uralkodtak expresszív jellegű képein. Festészetében az évtized második felében került előtérbe a testeket fényfoltokkal hangsúlyozó, plasztikus szemléletmód. Ilyen alkotás a Fekvő nő (1935-1936), a Madonna (1937) vagy éppen az Önarckép pipával (1940 körül). A Nagy csendélet is ebbe a sorba illeszkedik, melyen a kép középterében álló kancsóé és egy dús virágcsokoré a főszerep. Az asztal és egy ablakkeret koordinátarendszerébe illesztett, erős plasztikus értékekkel modellált virágok kitöltik a vászon felületét, vitalitással, frissességgel telítve a képet.

      Czóbel témaválasztásai szorosan a természeti látványhoz kötődnek: tájat fest, interieur-t, emberi alakot és sok-sok csendéletet. A látvány olyanná alakul ecsetje nyomán, ahogyan csak ő lát: a tárgyak és formák feloldódnak a színek, vonalak egymáshoz való vonatkozásában. Ez az üde, fesztelen festőiség visszaadja a hétköznapi dolgok misztériumát. A tónusok dúsan és sokrétűen ömlő, befelé sugárzó szépsége átrajzolja a tárgyak természetét, s egy magasabb rendű esztétikai harmóniába rendezi a képen megörökített profán tárgyakat.

      Kaszás Gábor

  40. Czóbel Béla - Nagy gyümölcscsendélet
    1. "Czóbel, a fauves festők útitársa, egyike korunk nagy festőinek. E tézis igazságát tanúsíthatják társai: George Braque és Picasso, Segonzac és Gromaire. Elegendő annyit mondanunk: ahhoz a családhoz tartozik ő, mint Rouault és Bonnard. (...) A festészet birodalmának, ennek az inkább égi mint földi királyságnak fáradhatatlan zarándoka, aki a huszadik század babérkoszorús művészeinek nyújt kezet."1
      (Waldemar George)

      A nagyszerű francia esszéista és kritikus, Waldemar George szavai jóleső érzéssel tölthetik el a hazai művészetbarátokat. Annál is inkább, mert ha számbavesszük, rádöbbenünk, hogy alig akad magyar festő, akinek a siker egyaránt megadatott Magyarországon és Párizsban. Ilyen volt Munkácsy Mihály és Rippl-Rónai József, s mellettük jószerével csak Czóbel Béla az, akiről ugyanez elmondható.

      Czóbel fiatalon, szerencsés időben érkezett Párizsba (1903-ban), és biztos művészi ízléssel választott társaságot magának a kortársak közül. A Julian Akadémián tanulta a mesterséget és a Montparnasse kávéházaiban szívta magába a friss párizsi szellemet. Baráti viszonyba került Picassóval, Braque-kal, és olykor ő segítette ki Modiglianit pár frankkal, ha a bohém olasz festő megszorult. Bemutatkozó egyéni tárlatát 1908-ban a legendás Berthe Weill Galéria rendezte, amely először állította ki a Matisse körül csoportosuló, "fauve" festőket, s ahol ugyancsak otthonra lelt Rouault, Picasso, Kisling és Modiglini. Czóbel már 1905-től bekapcsolódott a fauve mozgalomba, és az elkövetkezendő években vásznai együtt szerepeltek Matisse, Derain, Braque, Vlaminck, Dufy alkotásaival az Őszi Szalonon és a Függetlenek Szalonjában. A magyar festő hamarosan vadabb lett a francia vadaknál. Gertrud Stein, a neves műgyűjtő úgy emlékezett vissza egy tárlatra, amelyen Matisse akt képe együtt szerepelt Czóbeléval, hogy: "a Függetlenek szerencsés megoldása volt, hogy a heves tanítványt a heves, de mégsem annyira heves mesterrel szemközt helyzeték el."2 Maurice Denis, a Nabis művészcsoport vezére, pedig bírálólag jegyezte meg a fauve-okról 1908-ban, hogy "M. Braque, M. Van Dongen, M. Czóbel és M. Derain keveset törődnek a természettel és borzadnak a görög-latin szépségideáltól. Azonkívül túlságosan is elfelejtik, hogy a művészet célja a gyönyörködtetés."3

      Kétségkívül, Czóbel ekkorra már messzire került az akadémián vagy akár a nagybányai művésztelepen tanultaktól, és igencsak másként látta a világot, mint legtöbb kortársa. Kassák Lajosnak ezt mondta később: "Nem azt festem meg tehát, amit láttam, hanem azt, ahogy láttam. A felfedezésemet és meghatódásomat fejezem ki. Jó képet csak akkor festhetek egy csendéletről, s csak akkor hozok létre műalkotást, ha úgy festem meg a csendélet almáját, ahogyan azt senki sem látta."4 Nem csoda, ha ez a szemlélet egyszerre váltott ki felháborodást az idősebbekkől és rajongást a fiatalokból Nagybányán, ahol Czóbel 1906-ban bemutatta szokatlanul újszerű képeit. Réti István ennek az eseménynek tulajdonítja a fauve-izmussal rokon nagybányai neós mozgalom megszületését, de Czóbel erős befolyással volt másokra is. Kernstok Károlyra például, és az évtized fordulón megalakuló Nyolcak mozgalmára, amelynek maga is tagjául szegődött.
      A nyughatatlan Czóbel nemcsak újító, de vérbeli világpolgár is volt. 1910-től, mind kevesebbet időzött itthon és mind többet Párizsban, mígnem az első világháború kitörése menekülésre kényszerítette Franciaországból. Évekig Hollandiában dolgozott, majd 1919-től Berlinbe költözött, ahol a francia fauve-izmussal rokon német Die Brücke festőcsoport tagjaival kötött barátságot. Csak 1925-ben tért vissza Párizsba jó másfél évtizedre. Ám 1931-től kezdve a nyarakat újra Magyarországon töltötte, és végül 1940-ben Szentendrén telepdett le. A párizsi, bergeni és berlini, majd újra párizsi évek sokat alakítottak festészetén. A kezdetben plakátszerű, fauve-os, expresszionista képek a berlini korszakra sokat veszítettek színességükből. Czóbel mindig is előszeretettel szorította tárgyait, figuráit vastag kontúrok abroncsába, de Berlinben festett művein a fekete körvonalak szinte eluralják a vászon felületét. Párizsban újra rátalált a színekre. A körvonalak megmaradtak ugyan, de csak a vastag foltokban felhordott festék mélyéről sötétlettek át. "Czóbel tónusbeli elmélyülése a színek rendkívül sokrétű, bonyolult egymásra festésén át köti le a szemet - írja róla Kállai Ernő. - A homálybasüllyedt színek világító ereje úgy lappang a felület lefogott tónusaiban, mint izzó parázs a hamu alatt."5

      Jellegzetes képeit nehéz rokonítani másokkal, jóllehet az École de Paris-hoz való kapcsolódásuk első látásra nyilvánvaló. Formailag még leginkább Rouault és Soutine munkáihoz állnak közel. De csak formailag, mert Czóbelt nem érintette meg sem a vallási áhitat, mint Rouault-t, sem az expresszivitásnak az a végletes szenvedélye, ami Soutine-t. Ekkorra - Genthon istván szavaival élve - "kifejlődött az a sajátossága, amely végigkíséri egész pályafutásán: mindent, emberi alakot, tájat, szobabelsőséget, aktot egyaránt csendéletnek lát"6

      A Nagy gyümölcscsendélet Czóbel második párizsi korszakában készült. Datálását megkönnyíti, hogy jól ismerjük a mű 1929-es párdarabját, amely egykor Fruchter Lajos gyűjteményének volt büszkesége, s amelyet a Tamás Galériában rendezett gyűjteményes Czóbel-tárlaton vásárolt 1931-ben. A külföldről most előkerült Nagy gyümölcscsendélet az ismert változathoz igen hasonló, de még bonyolultabb kompozíciójú alkotás. Az erős felülnézetben láttatott csíkos terítővel borított asztalra ezúttal tárgyak egész sorát zsúfolta. Gyümölcsökkel megrakott tányért, kosarat, két virágokkal teli kancsót, guruló almát, narancsot, szárazcsokrot, Physalis-ágat. Kállai Ernő találó meglátása szerint: "Czóbel úgy alkalmazza a színt a maga nyers anyagi voltában, akár a szőnyegszövő a színes fonalat."7 A festő elveti a hagyományos perspektívát, a szűkös képkivágásban egymásra halmozott tárgyak színes foltokba oldódnak fel, a festmény első látásra valóban nagy, mintás szőttesre emlékeztet. Csak miután szemünkkel letapogattuk a formákat, bontakozik ki előttünk a tér mélysége. A Physalis - vagy közismertebb nevén: zsidócseresznye - ipszilon vonalú ága merészen metszi a baloldali, kék kancsót, majd a gyümölccsel rakott kosarat. Kis lampionjai elől a tányér almái közé vegyülnek, hátul a nagy virágszirmok közé keverednek. A robusztus kancsókban burjánzó virágcsokrok szinte szétfeszítik a kép felső sarkait. A kora ősz meleg színei dúsan pompáznak a kék-fehér csíkos abroszon, ontják magukból a különböző érzékszervekre ható képzeteknek, illatoknak, ízeknek, a tapintás örömének örvénylő gazdagságát.

      A gyűjtő Fruchter írta egykor: "Sok csendéletem van Czóbeltől, számszerint tizennégy. Veszedelmes mennyiség egy gyűjteményben. Látásukra még sem támadt bennem soha az unalmas érzés, ellenkezőleg, ha egyikről a másikra siklott tekintetem, mindenikben más-más szépségeket fedeztem fel, a változatosság olyan gazdag skáláját, hogy az elnevezést: ’csendélet’ csak más megjelölés híján alkalmazom reájuk."8 A Nagy gyümölcscsendéletet nézve megértjük Fruchter állításának igazságát.

      1 Czóbel Béla Kossuth díjas festőművész kiállítása. Budapest, Műcsarnok, 1971. 6-7.
      2 Gertrud Stein: Alice B. Toklas önéletrajza. Ford.: Szobotka Tibor. Budapest, 1974. 18.
      3 idézi PHILIPP 1970. 8.
      4 KASSÁK Lajos: Éljünk a mi időnkben. Budapest, 1978. 302.
      5 KÁLLAI 1934. 16.
      6 GENTHON 1961. 9.
      7 KÁLLAI 1934. 13.
      8 Részletek Fruchter Lajos: Művészek és műalkotások között c. visszaemlékezéséből. In. Művész és mecénás. Kiállítás a Fruchter-gyűjtemény Czóbel képeiből. , Budapest: MNG 1983.

      Irodalom:
      KÁLLAI Ernő: Czóbel Béla. Budapest, 1934.
      GENTHON István: Czóbel. Budapest, 1961.
      PHILIPP Clarisse: Czóbel. Budapest. 1970
      KRATOCHWILL Mimi: Czóbel Béla élete és művészete. Budapest-Veszprém. 2001.
      PASSUTH Krisztina - SZÜCS György: Magyar vadak Párizstól Nagybányáig. Budapest. 2006.
      RZ

       

  41. Czóbel Béla - Szobor az ablakban
    1. Kiállítva:
      Wanted – a Nyolcak lappangó művei.Virág Judit Galéria. Budapest, 2010. június
      Az archív fotón még jól látható a szignó:jobbra középen, Czóbel, 1909

      A képet a rendezők beválogatták a Nyolcak-Centenáriumi kiállítás anyagába
      (2010. november - 2011. április, Pécs)

  42. Czóbel Béla - Csendélet sárga kosárral
    1. Proveniencia:
      korábban a művész tulajdonában (1971)

      Kiállítva és reprodukálva:
      Czóbel Béla Kossuth-díjas festőművész kiállítása. Műcsarnok, Budapest, 1971. április 3–25. katalógus: 158.

  43. Czóbel Béla - Kubikusok
    1. Kiállítva és reprodukálva:
      Czóbel Béla Kossuth-díjas festőművész kiállítása. Műcsarnok, Budapest, 1971. április 3 – 25. katalógus: 10.

  44. Czóbel Béla - Ülő fiú
      • Janus Pannonius Múzeum, Pécs

      Czóbel életének nagy részét Párizsban töltötte. 1906-ban a fauve-ok hatására távolodott el Nagybányától és mindvégig összekötő kapocs maradt Párizs és a magyar festészet között. Művészetében franciás elemek olvadnak enyhe magyar hagyományokkal. Ülő fiú című festményén, a fehér trikóban, kék hátulgombolós rövid nadrágban ülő, szembenéző kisfiú térdképén már Czóbel érett stílusa figyelhető meg. Korábbi, kontúrozott foltszerű festésmódjából elmaradt a szerkezetet hangsúlyozó keretezés, megmaradt viszont a felületek érzékeny rezdülését festőiséggel felfokozó gazdag faktúra. Színekből gyúr formát, érzékeltetve a testek plasztikáját. Nem csupán a felületet, hanem annak belső vázát is színekkel fejezi ki. Tulajdonképpen kevés színt találunk a képen: a trikó fehérje, a nadrág kékje a testnek, valamint a háttérnek dús, árnyalt gazdagságú barnáiból villan elő. A barna aktív színné válik, oly gazdagon árnyalja Czóbel. A meleg izzó barnától a szemek feketébe váltó barnájáig számtalan átmenetet használ. És ebben a vonatkozásban kapcsolható Czóbel a magyar hagyományokhoz, a színeknek ilyen visszafojtott, érzéki s szinte zsíros tapintású felfogása révén.

  45. Czóbel Béla - Műteremben
      • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

      A Cézanne-i és Matisse-i tanok felhasználása, a bergeni korszak dekoratív síkszerűsége és a berlini korszak felfokozott expresszivitása után a 20-as évek elejére kialakult a későbbiekben alig változó, jellegzetes czóbeli stílus. A kontúrokkal egybeötvözött, szétdarabolt formák helyett a mester lágyabb, oldottabb festői megoldásokat keres. Ez képeinek hangulatát líraivá, intimmé teszi. A képfelületet egységesen kezeli, nincsenek hangsúlyos és mellékes részletek. Fauves korszakának tiszta, élénk színei változatlanul uralkodnak a képen. Megtartja a teret, de vegyíti síkszerű ábrázolással, amiatt tárgyai sokszor egyensúlyukat vesztik. Sajátos - Czóbelnél szokatlanul mélyülő - teret ad a képben a kép, a műteremképek szokott motívuma, a visszatükröződő festőportré.

  46. Czóbel Béla - Festők a szabadban
    1. Czóbel ezzel a képpel szerepelt 1927-ben a Galerie Bing kiállításán Párizsban, amely a fauve-ok (a Vadak) 1904 és 1908 közötti munkásságát mutatta be. A képen terebélyes fa árnyékában két festő dolgozik állványa előtt. A fa lombozata odavetett, mozaikszerű, élénk színfoltokból tevődik össze. Az alakokat, a festőállványt, a fák törzsét erős kontúrvonalak határolják. A figurák síkszerűek, a festő egyáltalán nem törekszik a test plaszticitásának érzékeltetésére. A fauve-ok vezéralakjának, Matisse-nak mindig gondosan mérlegelt kompozícióival szemben azonban Czóbelnél nem érezzük a képszerkesztés racionális szigorúságát. Gátlástalan frissességgel, robbanó dinamikával közelít a vászonhoz. Mondhatnánk úgy is: vadabb a vadaknál. A dekoratív körvonalat szétroppantja az általa körülzárt forma heves színvilága. Elsősorban a temperamentum az, ami Czóbelt Matisse-tól megkülönbözteti. Komponálásmódja és koloritja nem annyira Matisse-szal, hanem inkább a másik nagy fauve festővel, Vlaminckkal rokonítja. Czóbel ebben a korszakában együtt halad a fauvizmussal, de éppen dinamikusabb festői alkata révén pár évi együttműködés után eltávolodik tőle és új, egyéniségének jobban megfelelő formanyelvet munkál ki a maga számára.
      Musée National d’Art Moderne, Paris

  47. Czóbel Béla - Ülő férfi
      • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

      A század magyar festői közül a kortárs francia festészet legfrissebb törekvéseivel Rippl-Rónai után először Czóbel került közvetlen kapcsolatba: 1905-08 között együtt dolgozott a fauve-okkal. E festménye még inkább a posztimpresszionizmus, mint a Fauves törekvések jegyében született. A test - különösen a kéz és az arc - plasztikusan mintázott. Tiszta, erős színeket használ, amelyeket kontúrvonalakkal emel ki. A fekete korvonalak egyúttal a kompozíciót is egységessé teszik. A vonalak játéka a szecesszió dekorativitását idézi. A dekortivitást még fokozza a tarka keleti szőnyeg és az egymásra halmozott könyvgerincek élénk színei. A nyugtalan háttér kiemeli az ülő alak nagy, sötét színfoltját. Czóbel - bár több részletet aprólékosabban kidolgozott - dinamikusan, robbanékony örömmel, kizárólag a festői problémáktól lelkesítve dolgozik. Az alulnézetből ábrázolt test, a felülnézetből láttatott asztal és szőnyeg sajátságos, a síkszerűség felé közeledő térhatást ad. A látvány ismert törvényszerűségei után a posztimpresszionista mesterek a képfelület optikai egységének törvényszerűségeit keresték.

  48. Czóbel Béla - Fejét támasztó párizsi modell
    1. Szerepelt a Műgyűjtők Galériája Aukciósház 1994. XI. 25-i aukcióján, 136. tétel A monográfus szakvéleményével

  49. Czóbel Béla - Lány fehér blúzban
    1. Proveniencia:
      Oscar Ghez-gyűjtemény, Svájc Kiállítva: 1971: Műcsarnok, 122. tétel.
      Reprodukálva a katalógusban, 52. o.

  50. Czóbel Béla - Pipás önarckép
    1. Provenancia:
      Schlégl-gyűjtemény, Zürich
      Kiállítva:
      Wechsel Wirkungen Ungarische Avantgarde in der Weimarer Republic,
      Neu Galerie Kassel 1986, november- 1987 január,
      Museum Bochum,1987, január-február,
      Ungarische Kunst in Berliner Sammlungs, Haus Ungarn